Sport

Ilyés Ferenc a Magyar Kézilabda Szövetség új elnöke

Ilyés Ferenc korábbi 229-szeres válogatott játékost választotta elnökké a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) küldöttgyűlése pénteken.

    A Budapesten rendezett tisztújításon a 150 küldöttből 140 volt jelen, közülük 139 szavazott az egyetlen jelöltként induló Ilyésre, egy pedig tartózkodott. Az elnök megbízatása öt évre szól.
    Az előző elnök, Kocsis Máté szinte napra pontosan nyolc éve, 2015. április 17. óta irányította az MKSZ-t, de ezúttal nem indult újra a tisztségért.
    A székelyudvarhelyi születésű és nevelésű 41 éves Ilyés 2000-ben igazolt Magyarországra, a Szeged és a Veszprém csapatát is két időszakban erősítette, megfordult Makón, illetve a német TBV Lemgo és a lengyel Wisla Plock együttesénél, majd 2016-tól 2021-ig Tatabányán szerepelt. A magyar bajnokságot háromszor, a Magyar Kupát és az EHF Kupát kétszer, a KEK-et egyszer nyerte meg. A válogatottban 2003 és 2019 között 229 mérkőzésen 502 gólt szerzett. Az olimpián 2004-ben Athénban és 2012-ben Londonban is negyedik volt, világbajnokságon a 2009-es ötödik helyezés a legjobb eredménye.
    Visszavonulása óta a MOL Tatabánya KC klubmenedzsereként és az MKSZ határon túli magyar kézilabdáért felelős elnöki megbízottjaként dolgozott, illetve az Együtt növünk fel! alapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedett.
    Az MKSZ három alelnöki posztjából kettő az alapszabály módosításával megszűnt, a tisztséget a továbbiakban csak Pálinger Katalin tölti be. Az új elnökségnek Csermely Péter, Görbicz Anita, Hajdu János, Kirsner Erika, Kökény Beatrix, Nagy László, Oláh Sándor, Schuch Timuzsin és Tállay András a tagja.

Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség megválasztott elnöke (b) és Kocsis Máté korábbi elnök a szövetség tisztújító küldöttgyûlésén a Budapest Kongresszusi Központban 2023. április 14-én. Az egyetlen jelöltként induló korábbi 229-szeres válogatott játékosra a 140 megjelent küldött közül 139-en szavaztak. MTI/Kovács Tamás



    A Magyar Kézilabda Szövetség korábbi elnökei:
1933: Zsindely Ferenc
1933-1940: Hodászi Miklós
1940-1945: Bolner Pál
1945-1955: Fantó Jenő
1955-1964: Somogyi Béla
1964-1989: Varga József
1989-1991: Dobrovits Péter
1991-1993: Barcza Imre
1993-1995: Pősze Lajos
1996-2003: Benedek András
2003-2009: Kiss István
2009-2011: Sinka László
2011-2015: Vetési Iván
2015-2023: Kocsis Máté

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magabiztos győzelem Koszovó ellen

Szabó Viktor

Meccsnap: Szoboszlaiék történelmi mérkőzéssel folytathatják pazar sorozatukat

Szabó Viktor

A Szentes egy góllal győzött a Pécs ellen

Szabó Viktor

Győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat

Szabó Viktor

Péntek este mindenkinek a stadionban vagy a TV előtt a helye! Hajrá, magyarok!

Szabó Viktor

Szentesi versenyzőnek is szurkolhatunk az egyiptomi Parafekvenyomó Világkupán

Szabó Viktor

Parádés hazai győzelmet aratott a Metalcom Szentes

Szabó Viktor

70 évesen is a világ legjobbjai között úszott a csongrádi Tari László

Szabó Viktor

Első helyet szereztek és továbbjutottak a szentesi Zsoldos női focistái

Szabó Viktor