Külföld

Magyar részvétel a párizsi nemzetközi mezőgazdasági szakvásáron

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese február 22-én Párizsban részt vett a nemzetközi mezőgazdasági szakkiállítás (SIA) megnyitóünnepségén, majd a francia állattenyésztési ágazat kiállítási standjainak megtekintésére szervezett hivatalos vásárbejáráson. Előzőleg kétoldalú egyeztetést folytatott az állattenyésztési ágazat előtt álló kihívásokról, a mezőgazdasági generációváltás és az öntözéses gazdálkodás jelentőségéről.

Farkas Sándor kétoldalú megbeszélést folytatott Valérie Metrich-Hecquet asszonnyal, a francia Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vállalati versenyképességéért és környezeti teljesítményéért felelős igazgatósága (DGPE) főigazgatójával.  A megbeszélés középpontjában az állattenyésztés helyzete és kihívásai, a hatékony mezőgazdasági öntözés feltételeinek megteremtése, valamint a mezőgazdasági ágazat generációváltásával kapcsolatos kérdések álltak.

A miniszterhelyettes tájékoztatást adott a magyar állattenyésztési ágazat helyzetéről, és felhívta a  francia fél figyelmét az öntözési beruházásoknak a Közös Agrárpolitika (KAP) forrásaiból történő támogatásának fontosságára. A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy állattenyésztési ágazat támogatása az új KAP-ban is kiemelt feladat lesz az állattartó gazdaságok stabil jövedelmi helyzetének biztosítása, valamint az állategészségügyi piac és a klímaváltozás okozta kockázatok csökkentése érdekében. A generációváltás problémái olyan eszközökkel mérsékelhetők, mint az agrárdigitalizáció és a fiatal agrárvállalkozók könnyített feltételek melletti termőföldhöz juttatása. A tárgyaló felek megerősítették, hogy a jövőben nagy hangsúlyt kívánnak fordítani a 2020 utáni KAP költségvetéssel kapcsolatos kétoldalú egyeztetésekre.


Farkas Sándor további programja során – a pillangós szálastakarmány-termelőket és feldolgozókat integráló francia szövetkezet meghívásának eleget téve – egy tejelő tehenészeti gazdaságot és egy lucernaszárító üzemet keresett fel. Ez a látogatás megalapozhat egy GMO-mentes növényi fehérje alapú takarmányozással és a pillangós szárított takarmánynövény ágazat hazai fejlesztésével kapcsolatos tervezett kétoldalú együttműködést.

A párizsi SIA eseményén, február 23-án, a BIOEST kezdeményezés keretében, három hazai tudományos intézményi partner, a NAIK, a SZIE és az ÖMKI írja majd alá INRAE francia nemzeti agrár-élelmiszeripari és környezetvédelmi kutatóintézettel, valamint nemzetközi partnerintézményekkel együtt azt a keretmegállapodást, amely lehetővé teszi Magyarország részvételét a fenntartható, vegyszermentes mezőgazdaság megteremtésére irányuló programban. Ez az új uniós kutatási és innovációs keretprogram egyik prioritása.

(AM Sajtóiroda)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Már a nyitóestén szétcsapták a migránsok a brüsszeli karácsonyi vásárt

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Felgyorsítjuk a magyar–szerb olajvezeték megépítését

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: az orosz-ukrán háború és Európa sorsfordító pillanathoz érkezett

cs3-szerkeszto

Az ukrajnai aranyozott WC és a magyarországi uniós források összefüggése – Szénászky Zsolt véleménye + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Fidesz-KDNP: 2026-ban is háborús uniós költségvetést akar Brüsszel és el akarja indítani a migránsok erőltetett betelepítését

cs3-szerkeszto

Döntöttek a németek, jöhet a kötelező sorkatonaság

cs3-szerkeszto

Ömlik a német adófizetők pénze a bevándorlók segélyezésére

cs3-szerkeszto

Donald Trump: Orbán Viktor kiváló és erős vezető

cs3-szerkeszto

Itt a történelmi nap: ma találkozik Orbán Viktor és Donald Trump a Fehér Házban

cs3-szerkeszto