Csongrád

Díjazzák Csongrád kiválóságait – Jelöléseket vár az önkormányzat

Csongrád Város Önkormányzata felhívást tett közzé, amelyben a város legtehetségesebb diákjai, sportolói és edzői számára vár jelöléseket. A díjakról az Oktatási, Művelődési és Sportbizottság dönt, a javaslatokat április 10-ig lehet benyújtani.

A felhívás célja, hogy elismerjék mindazokat, akik tanulmányi vagy sporteredményeikkel öregbítik Csongrád hírnevét. A bizottság több kategóriában is díjazza a kiemelkedő teljesítményeket: „Jó tanuló – jó sportoló”, „Eredményes sportoló”, „Szupercsapat”, valamint „Év ifjúsági sportolója”, „Év felnőtt sportolója” és „Év edzője” elismeréseket adományoznak.

A „Jó tanuló – jó sportoló” díjra azok a fiatalok jelölhetők, akik 2025-ben országos bajnokságon vagy diákolimpián 1–3. helyezést értek el, és tanulmányi átlaguk általános vagy középiskolában legalább 4,5. Az „Eredményes sportoló” kategóriában szintén országos dobogós helyezés szükséges, itt a minimum tanulmányi átlag 3,5.

A „Szupercsapat” díjat olyan közösségek nyerhetik el, amelyek a 2024/2025-ös bajnoki szezonban saját sportágukban és korosztályukban az első három hely valamelyikén végeztek, és tagjaik korábban nem részesültek az egyéni sportolói díjakban.

A jelölésekhez csatolni kell az országos sporteredményeket igazoló dokumentumokat, valamint a tanulmányi eredményeket. A pályázatokat 2026. április 10-ig várják írásban, elektronikus úton.

Az önkormányzat hangsúlyozza: a kezdeményezés nem csupán a kiemelkedő teljesítmények elismeréséről szól, hanem arról is, hogy példát állítson a fiatalok elé, és erősítse a sport, a tanulás és a kitartó munka megbecsülését a város közösségében.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

cs3-szerkeszto

Útra kelnek a legények, élettel telik meg a belváros: Jön a Hagyományőrző Húsvét Csongrádon

cs3-szerkeszto

HÓDIKÖT-emlékek gazdagítják a Tari László Múzeum gyűjteményét + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Vadászok a madárbarát óvodákért Csongrádon és Felgyőn

cs3-szerkeszto

Eredményesen rajtolt az újonnan megalakult Tiszavirág SC, az első futsal club Csongrádon

cs3-szerkeszto

Szentesen alapított új politikai erő váltaná le az Orbán-kormányt

cs3-szerkeszto

Óriási jobboldali siker: Szabó Istvánéknak alig másfél óra alatt összegyűlt a kellő számú aláírás

cs3-szerkeszto

Világbajnok paralimpikon inspirálta a Kisréti Otthon lakóit

cs3-szerkeszto

Tiszává alakult a Momentum, a frakcióvezető kiverte a hisztit

cs3-szerkeszto