Kistelek Sport

Közel hatszáz gyerek tanul úszni Kisteleken

A kisteleki sportuszodában tett látogatást Szabó István, ahol Nagy Sándor polgármesterrel tekintette meg az úszásoktatást. A 25 méteres, háromsávos medencében jelenleg 594 gyermek vesz részt a kormány által ingyenesen biztosított „Tanuljon meg minden gyerek úszni” programban.

Nagy Sándor hangsúlyozta: a létesítmény nemcsak Kisteleket, hanem a környező településeket is szolgálja, és jó példája annak, hogyan lehet térségi együttműködésben gondolkodni. „Nem kell hatalmas versenyuszoda, a szándék és az összefogás a fontos” – fogalmaztak.

A felek egyetértettek abban, hogy a fenntartható működtetés kulcskérdés, ugyanakkor a jövőben akár egy nagyobb, 33 méteres medence kialakítása is cél lehet. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Futócipőt fel, Szegvár! 700 ezer forintos összdíjazással jön az Őszi Futófesztivál

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Feltekerték a hangulatot a kisteleki pumpapályán

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Több mint négyszáz kutyatartó vett részt a kisteleki ebösszeírásban

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Szüreti mulatság Kisteleken: vacsora, élőzene és 400 ezer forintos tombola fődíj várja a vendégeket

cs3-szerkeszto