Csongrád

Lemorzsolódás helyett jövőkép: agrárképzésről tanácskoztak Csongrádon

A szakképzés és különösen az agrárképzés egyik legnagyobb kihívásáról, a tanulói lemorzsolódás csökkentéséről tartottak szakmai konferenciát Csongrádon, a Magyar Király Díszteremben.

A rendezvényen Dr. Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum vezetője kiemelte: céljuk, hogy átfogóan vizsgálják meg, milyen eszközökkel lehet csökkenteni a képzésekből való kiesést. Mint fogalmazott, a megoldás több területen keresendő: a jogi környezetben, a pályaorientáció erősítésében, az oktatási módszerek megújításában, valamint a duális képzésben részt vevő vállalatok szerepének növelésében.

A szakember hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság ma már szorosan összefonódik a digitális technológiákkal, így a mesterséges intelligencia és a precíziós gazdálkodás bemutatása kulcsfontosságú lehet a fiatalok megszólításában.

Köszöntőjében Bedő Tamás, Csongrád polgármestere arról beszélt, hogy a szakképzés stabil jövőt kínálhat a fiataloknak, ezért különösen fontos, hogy ne a lemorzsolódás, hanem a lehetőségek kerüljenek előtérbe. Hangsúlyozta: Csongrád városa elkötelezett a szakképző intézmények támogatása mellett.

Szabó István felszólalásában a gyors technológiai változások hatásaira hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a digitális világ új kihívásokat hozott, amelyekhez az oktatásnak is alkalmazkodnia kell. Kiemelte: a mezőgazdaság jövője azon múlik, hogy sikerül-e a fiatalokat megszólítani, és megmutatni számukra a szakma értékét és lehetőségeit.

A tanácskozás célja, hogy a résztvevők közösen jelöljenek ki olyan új irányokat, amelyek hosszú távon is segíthetik az agrárszakképzés megerősítését és a lemorzsolódás visszaszorítását.

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Új parkoló segíti a hajósokat a csongrádi sólyapályánál

cs3-szerkeszto

Június 29-én és 30-án féláron csobbanhatnak a vendégek a csongrádi uszodában, újdonságként páraernyők is hűsítik a vendégeket

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Óriási érdeklődés övezte a Csongrádra érkező egészségügyi szűrőkamiont

cs3-szerkeszto

Nyári járatok indulnak Csongrádon a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Megnyílt a gyerekpancsoló Csongrádon, hamarosan az 50-es medence és a csúszda is indul

cs3-szerkeszto

Kiváló minősítést kapott a Körös-torok vize

cs3-szerkeszto

Ittasan, jogosítvány nélkül vezette édesapjától elcsent kocsiját egy 19 éves csongrádi fiú

cs3-szerkeszto