Csongrád Ópusztaszer Térség

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén – tájékoztatott a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat.

A közlemény szerint a Norvégia északkeleti csücskétől Görögországig vezető EuroVelo 11 kerékpáros útvonal 62 kilométeres szakasza található Csongrád-Csanád vármegyében. Csongrádnál lép a megye területére, onnan 15 kilométeren keresztül a Tisza jobb partján, a töltésen haladva Ópusztaszeren keresztül éri el Szegedet, majd onnan Tiszasziget felé, az EuroVelo 13 útvonallal együtt az országhatárt.

Az 562 millió forintos uniós támogatással, a tervek szerint jövő év végéig megvalósuló fejlesztés célja, hogy az útvonal mentén olyan, a kerékpárosok igényeire szabott infrastruktúra jöjjön létre, amely elősegíti az aktív turizmus fejlődését, növeli a térség turisztikai vonzerejét.

A fejlesztés hosszú távon támogatja a fenntartható közlekedési formák terjedését, erősíti a térségek közötti turisztikai kapcsolatokat, és elősegíti a nemzetközi kerékpáros hálózatokhoz való minőségi csatlakozást.

A beruházás keretében hét helyszínen alakítanak ki fedett pihenőhelyeket, kerékpártárolókkal, önkiszolgáló kerékpáros szervizpontokkal. Az utazókat ivókutak, e-bike töltők és elektromos eszközök töltésére alkalmas infrastruktúra várja majd, és akadálymentes mosdókat is kialakítanak. A bicikliút mentén tájékoztató és turisztikai információs táblákat is kihelyeznek, az útvonal és a térség népszerűsítésére pedig marketing- és kommunikációs kampány indul – áll a közleményben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto