Szentes

Újabb elítélttel barátkozik a tiszás Bárkányi Bence

„Madarat tolláról, embert barátjáról” – tartja a mondás. A csongrádi olajszőkítő után újabb bűnözővel állt össze Bárkányi Bence, a Tisza csongrád-csanádi képviselőjelöltje. 

Mint arról már beszámoltunk, Tisza József a 90-es évek magyarországi „olajkorszakának” egyik ismert alakja volt a Dél-Alföldön. A neve a nyomot hagyott a helyi és regionális emlékezetben, illetve az akkori bűnügyi krónikákban is. Tisza Józsefet és körét több alkalommal hozták összefüggésbe nagyszabású adócsalási és vám bűncselekményekkel. A vádak szerint fiktív számlákkal, papíron létező cégekkel és a gázolaj-HTO árkülönbözetének kihasználásával milliárdos nagyságrendű kárt okoztak a költségvetésnek. Ellene és társai ellen több büntetőeljárás is indult. Most pedig Bárkányi Bencét támogatja.

.

Sikkasztás miatt ítélték el Bárkányi támogatóját

Tisza József után itt az újabb bűnöző támogató Bárkányi Bence és a Tisza Párt körül. A szintén csongrádi férfit 2024-ben bűnösnek találta a bíróság sikkasztás bűntettében. 

Az ítélet szerint 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték el, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztették. Ennek köszönhető az, hogy Magyar Péter csongrádi látogatásán is jelen volt a férfi, és bőszen lengette a tiszás plakátot. 

A bűnözés és a Tisza tehát kéz a kézben járnak a mi választókerületünkben is. Minden alkalommal megpróbálnak a szemünkbe hazudni, de folyton lebuknak.

Íme az ítélet: 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Krimó Hifi Tuning & Show: dübörgő motorokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket Szentesen

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Több mint 270 tonna adományt gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a hétvégén

cs3-szerkeszto

NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatoznak a szentesi katonák a héten

cs3-szerkeszto

Az NKA támogatásával kezdődik a Kultfeszt programja Szentesen

cs3-szerkeszto

Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto