Belföld

Itt a Tisza Párt titkos dokumentuma – zavargásokat szervezhetnek

Az Ellenpont beszámolója szerint a Csercsa Balázs által nyilvánosságra hozott dokumentum egy választási vereség esetére kidolgozott forgatókönyvet vázol fel, amelyben a Tisza Párt nem várná meg a hivatalos eredményeket, és a leírás a kijevi Majdanhoz hasonló eseményeket is említi. A portál szerint mindez összefügghet azzal az állítással is, amelyet Igor Moszijcsuk volt ukrán képviselő fogalmazott meg: eszerint külföldön élő ukránokat toborozhatnak, hogy a Fidesz győzelme esetén Magyarországon tiltakozásokat szervezzenek.

Ahogyan arról a Magyar Nemzet beszámolt, Csercsa Balázs, a Tisza Párt egykori munkatársa egy – belső forrásból származó – dokumentumot hozott nyilvánosságra, amely szerint a Tisza Párt egy olyan választási forgatókönyvre készülhet, amelyben nem várná meg a hivatalos eredményeket, hanem már korán győztesnek nyilvánítaná magát. 

Mit tartalmaz a kiszivárgott dokumentum?

Az Ellenpont cikke szerint a Csercsa Balázs által nyilvánosságra hozott, „választásnapi akcióterv” című angol nyelvű dokumentum azt írja: a Tisza Pártnak fel kell készülnie a választási vereség lehetőségére.

A dokumentumban az is szerepel, hogy már a szavazás napján el kell kezdeni a választási csalásról szóló narratíva felépítését, és még az urnazárás előtt győzelmet kell hirdetni.

Az Ellenpont beszámolója szerint az irat kitér arra is, hogy kedvezőtlen eredmény esetén szervezett tömegeket kell mozgósítani, és stratégiailag fontos helyszíneken kell megjelenni, továbbá a dokumentum azt is tartalmazza, hogy szükség esetén a rendőrséggel való összecsapás lehetőségével is számolnak.

A portál kiemeli: a dokumentumban kifejezetten az szerepel, hogy az eseményeknek az ukrajnai 2014-es Majdanhoz hasonló zavargások irányába kell elmozdulniuk.

Az írás szerint a terv része az is, hogy a választási eredmények megkérdőjelezése érdekében nemzetközi médiát és külföldi politikai szereplőket is be kell vonni.

Az Ellenpont korábban arról is beszámolt, Igor Moszijcsuk volt ukrán parlamenti képviselő arról beszélt: információi alapján Volodimir Zelenszkij európai uniós országokban élő ukránokat toborozhat, hogy szükség esetén budapesti tiltakozó akciókban vegyenek részt.

Az Ellenpont azt írja, hogy mindez összefügghet azzal a – Csercsa Balázs által nyilvánosságra hozott – dokumentummal, amely szerint a Tisza Párt vereség esetére is forgatókönyvet készített.

A cikk szerint Moszijcsuk úgy fogalmazott: 

olyan információk jutottak el hozzá, amelyek szerint több európai országban – köztük Szlovákiában, Ausztriában, Lengyelországban és Németországban – ukrán menekülteket próbálnak bevonni tiltakozó akciókba Magyarországon, amennyiben a választásokon a Fidesz győz.

A volt képviselő állítása szerint a toborzást ukrán szolgálatok végezik, hogy politikai nyomást gyakoroljanak Magyarországon.

Az Ellenpont beszámolója szerint Moszijcsuk azt is mondta, hogy Zelenszkij célja Orbán Viktor megbuktatása, és ennek érdekében akár zavargások kirobbantására is sor kerülhet. Az Ellenpont szerint más ukrán elemzők is beszéltek már hasonló forgatókönyvről.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto