Belföld

A Momentum páros lábbal rúgta ki Cseh Katalint, a mandátumától is megfosztották

„A Momentum kizárja Cseh Katalint a pártból és visszakéri a mandátumát” – jelentette be szerda délután a párt közösségi oldalán. A döntést az ugyanezen a napon tartott ülés után hozták meg.

Nem meglepő módon a kizárás oka Cseh Katalin leigazolása Barabás Richárd Humanisták nevű új pártjába.

„A döntésre azért került sor, mert Cseh Katalin a nyilvánosság számára egyértelművé tette, hogy egy másik párt színeiben indul a választáson, ráadásul a Momentum politikájával szembemenve ezzel csökkenti a 2026-os kormányváltás esélyét. Mandátumát azért kérjük vissza, mert a Momentum minden erőforrását a kormányváltásra kívánja fordítani, és úgy ítéljük meg, hogy ha ez a mandátum Cseh Katalinnál maradna, akkor nem ezt a célt szolgálná” – indokolta döntését a Momentum.

Csalódással és sajnálattal vettük tudomásul, hogy Cseh Katalin ezt az utat választja”

– tette hozzá a párt.

„A Momentum a nehéz, de szükséges utat választotta: nem indulunk a jövő évi választáson, hogy ne veszélyeztessük a kormányváltást az ellenzéki szavazatok megosztásával. Mi ezen az úton haladunk tovább. Cseh Katalin nélkül is minden erőnkkel a kormányváltásért fogunk dolgozni a 2026. április 12-ig hátralévő 151 napban” – olvasható a bejegyzésben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto