Belföld Csongrád Kistelek Mindszent Szentes Térség

Szabó István kőkemény választ adott a budapesti pártvezér rágalmaira! + VIDEÓ!

Csattanós választ adott Magyar Péter rágalmaira Szabó István, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje.

Magyar Péter a sándorfalvi rendezvényén így fogalmazott: „A valódi programunk 240 oldal. Mondanám Szabó Istvánnak, hogy olvassa el, de sok benne a betű, kevés a kép.”

Szabó István erre határozottan reagált: „Egy pályázatunk több száz oldalas, és ezt kívülről tudom. Több ilyen pályázatunk van, 80-100 is. Az, hogy ki ért a képregényből, és ki tud olvasni és értelmezni, szerintem ezt ne firtassuk, Péter, nem jól jössz ki belőle” – mondta.

A rágalmazás azonban itt nem ért véget: Magyar Péter azt állította, hogy Szabó István és Farkas Sándor „kollégái, bűntársai 105 milliárdért újították fel a Nemzeti Bankot”.

A Fidesz-KDNP képviselőjelöltje ezt visszautasította, és elmondta, hogy az ő kollégái a települések fejlődéséért dolgoznak. „Az én kollégáim a településeket vezetik. Azon dolgoznak, hogy az emberek minél jobban éljenek. Nem egy budai villából osztják az észt, és nem ismerik a vidéki valóságot” – fogalmazott.

“…és nem bennfentes kereskedelemmel foglalkoznak!”

– zárta gondolatait Szabó István, utalva Magyar Péter botrányára.

VIDEÓ:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

Arzénos ivóvíz, vízhiány és önkormányzati finanszírozás is terítékre került a TÖOSZ megyei ülésén

cs3-szerkeszto

A benzinkutasok a Kossuth térre mennek: 4 napos tüntetést jelentett be a Független Benzinkutak Szövetsége

cs3-szerkeszto

Az oroszok elzárhatják a csapokat a magyarországi ukrán üzemanyag-tároló miatt

cs3-szerkeszto

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

Jó hír: nem kerül le a tűzről a szentesi lecsó – jövőre is folytatódik a fesztivál!

cs3-szerkeszto

Medián: visszaesett a Tisza, erősödött a Fidesz, 8%-on a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto