Október 23-án rendhagyó tárlat nyílik a nagytőkei művelődési házban. A kiállítás a múlt egy különleges szeletét idézi meg – a kisdobos és úttörő mozgalmak, valamint a korabeli fegyveres testületek világát.
Kiss Nándor, Nagytőke alpolgármestere portálunknak elmondta, hogy a tárlat az akkori korszak mindennapjait mutatja be. Eredeti ruházatokat, dokumentumokat, valamint hatástalanított, de valódi fegyvereket is láthatnak a látogatók – olyanokat, amelyeket annak idején a magyar és a szovjet katonák használtak.
A relikviák egy magángyűjteményből származnak, tulajdonosuk Szilvás József, martfűi gyűjtő, aki évtizedek óta szenvedélyesen foglalkozik a történelemmel. A kiállítás vándortárlatként járja az országot, és most először látható Nagytőkén.
Október 23-án, 16 órakor ünnepi megemlékezést tartanak a településen, majd ezt követően a kiállítást is megnyitják. A tárlat október 30-ig lesz látogatható, előzetes bejelentkezéssel a polgármesteri hivatal alatt található kultúrteremben. Az önkormányzat külön szeretettel várja az iskolai csoportokat és helyi érdeklődőket.
Kiss Nándor hozzátette: “Ha nagyobb létszámú csoport érkezik, a gyűjtemény tulajdonosa személyesen tart bővebb bemutatót is. Mindenkit várunk, akit érdekel a történelem, és szeretne bepillantani a közelmúlt egy mára legendássá vált korszakába.”
Fotók: Szénászky Zsolt
- Hirdetés -