Nagytőke Szentes

Szénászky Zsolt: 16 polgármester egyöntetűen állt ki Szabó István mellett + VIDEÓ!

Fábiánsebestyén adott otthont annak az egyeztetésnek, ahol 16, ötezer fő alatti település polgármestere ült egy asztalhoz, hogy közösen gondolkodjanak a Magyar Falu Program előttük álló pályázati lehetőségeiről. A találkozón a szakmai egyeztetésen túl, a jelenlévő településvezetők egyöntetűen kiálltak Szabó István mellett – erről beszél videójában Nagytőke első embere.

Szénászky Zsolt megfogalmazása szerint a tanácskozás „abban a megszokott együttműködő szellemben zajlott, ahol egymásért, a településekért és az ott élőkért gondolkodtak a polgármesterek”, azzal a céllal, hogy mindenki a lehető legtöbbet vihesse haza saját közössége számára a pályázati csomagból.

A megbeszélés végén azonban nem maradt kétség afelől sem, hogy politikai kérdésekben is egység van.

“16 polgármester egyöntetűen döntött és állt ki amellett, hogy támogatja Szabó István munkáját, és azt, hogy ő legyen az országgyűlési képviselő”

– fogalmazott Szénászky.

A településvezető szerint a döntés mögött nem kampányszlogen, hanem személyes tapasztalat és hosszú évek együttműködése áll. Többen is hangsúlyozták: „Senki mást nem ismerünk, senki mással nem volt eddig kapcsolatunk, Farkas Sándor kivételével, aki létrehozta ezt a polgármesteri klubot.”

Éppen ezért – fogalmazott Szénászky Zsolt – nem tartják hitelesnek azokat a jelölteket, akik országgyűlési képviselőként szeretnének tovább indulni, miközben „egyetlen településvezetővel sem találkoztak, nem voltak jelen közösségi rendezvényeken, és nem vettek részt pályázati egyeztetéseken”.

Nagytőke polgármestere szerint a polgármesterek döntése világos üzenet: „Egy hatodik ciklusát töltő polgármester, több mint húsz év tapasztalattal, kipróbáltsággal és az emberek bizalmával a háta mögött nem lecserélhető egy bizonytalanra.”

A fábiánsebestyéni egyeztetés így nemcsak a Magyar Falu Programról szólt, hanem arról is, hogy a térség településvezetői egységesen, nyíltan és határozottan állnak ki Szabó István mellett.

VIDEÓ:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Szlovák diákok érkeztek Szentesre – egy hetet töltenek a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto