Csongrád

Furcsa látvány a csongrádi templomnál, ahol kötélen dolgozó szakemberek javítják a torony sérült borítását

Az elmúlt napokban sok csongrádi járókelő meglepődve állt meg a Nagyboldogasszony templom környékén. A templom tornyán ugyanis kötélen függő szakembereket lehetett látni dolgozni, ami első pillantásra szokatlan jelenség volt a város központjában.

A különleges munkálatokra azért volt szükség, a nagy szél következtében a torony süvegének néhány bádoglemeze meglazult és szemmel láthatóan elállt a helyéről, illetve a templom előtti térkő egy szakaszon megsüllyedt. Bár a lemezek szerencsére nem estek le, az állapotuk miatt azonnali beavatkozásra volt szükség.

Mivel műemlékvédelem alatt álló épületről van szó, a javítás különleges szakértelmet igényel. A torony helyreállítását azok a szakemberek végzik, akik annak idején a borítást is készítették, így pontosan ismerik a szerkezetet és az alkalmazott technikát. A sérült, mintegy két négyzetméternyi felületet eltávolították, majd az eredetivel megegyező kialakítású, új rézborítással látták el a torony süvegét.

A templom előtti tér hibás szakaszának helyreállítása március 6-án, pénteken kezdődött el. A munkálatok a tervek szerint gyorsan haladnak, így néhány napon belül a térkőburkolat és a torony is ismét eredeti állapotában lesz látható.

A látványos, kötélen végzett javítás sokak figyelmét felkeltette a városban, de a szakemberek munkájának köszönhetően hamarosan ismét minden a megszokott képet mutatja majd a csongrádi templom körül.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltűnt egy csongrádi fiatal, segítsünk megtalálni Józsefet!

cs3-szerkeszto

Apad a Tisza: bezár a Körös-toroki strand!

cs3-szerkeszto

Megnyílt a 36. PLEINAIR Csongrád zárókiállítása

cs3-szerkeszto

Pezsgő nyarat zárt a Csongrádi Babamúzeum 

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto

Hawai hangulatban zajlott a Makk Marci Egészség- és Sportnap Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ismeretlen holttestet találtak Csongrádon – a rendőrség keresi, ki lehet az elhunyt

cs3-szerkeszto