Belföld

BM: januártól folytatódik a tanárok és óvónők béremelése

A Belügyminisztérium javaslata szerint a tanárok és óvónők fizetése január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik.

A Belügyminisztérium az MTI-nek szerdán megküldött közleményében azt írta, a szakmai és társadalmi egyeztetéseket követően a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátja a pedagógusok béremeléséhez szükséges részletszabályokat. A javaslat szerint a tanárok és óvónők fizetése január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik; a béremelés 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust, és a szakképzésben dolgozó oktatókat is érinti.

A 2025-ös béremelésre a kormány 339 milliárd forintot biztosít a céltartalékban, ezen felül a 2024. évi béremelés fedezetének bázisba építésére a költségvetés tervezete 323,5 milliárd forintot határoz meg 2025-ben. A költségvetés tervezete már a 2026. évi pedagógus bérfejlesztésre is elkülönít 190 milliárd forintot – írták.

Hozzátették: a tanárbéremeléshez szükséges források 88 százalékát a magyar kormány, 12 százalékát az Európai Unió biztosítja.

“Sajnálattal látjuk, hogy ennek ellenére a magyar baloldal európai parlamenti képviselői még most is mindent megtesznek azért, hogy Brüsszel ne fizesse ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat”

– olvasható a BM közleményében.

Tudatták azt is, hogy a béremeléshez a kormány a 2024. évihez képest 21,2 százalékkal magasabb bértömeget biztosít, amelyet a részletszabályok alapján differenciál a munkáltató. 

Azt írták, a javaslat értelmében a pályakezdő gyakornokok bére 2025-ben 640 900 forintra emelkedik, az egyes fokozatokhoz tartozó sávhatárok is emelkednek. Emlékeztettek rá: 2010-ben a gyakornokok átlagfizetése 129 500 forint volt, 2024-ben ez az összeg 528 800 forintra emelkedett.

A mesterfokozat megléte továbbra is plusz 2 százalékos, egyes kiemelt tantárgyak tanítása – mint a matematika, kémia, biológia, fizika, földrajz, természettudomány, digitális kultúra – a már 2024-ben is biztosított plusz 4 százalék helyett 2025-ben már plusz 7 százalékkal magasabb illetményt eredményez – írták.

Megjegyezték: a teljesítménybérezés miatt azok is jól járnak, akik többet tesznek a gyermekekért, nagyobb mértékben emelkedik a fizetése például azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen a bérrel párhuzamosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke is. Hozzátették: a felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bére továbbra is 20 százalékkal magasabb kell, hogy legyen.

A BM közleményében arról is írt, a kormány vállalása alapján a tanárok átlagbérének 2024-ben a diplomás átlagbér 71,8 százalékát kell elérnie, 2025-ben pedig a 80 százalékát.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: Magyarország energiabiztonsága nem képezheti vita tárgyát!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha lesz olcsó energia, akkor talpon marad az európai autóipar

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor nyílt levelet írt Zelenszkijnek: azonnali lépést követel a Barátság kőolajvezeték ügyében

cs3-szerkeszto

Rendkívüli bejelentés: elrendelték a magyarországi kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Egy újabb álhír megcáfolva: nem halt meg a volt SzVsz vezető!

cs3-szerkeszto

Simicskó István Szentesen: a biztonság az elsődleges szempont!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának

cs3-szerkeszto

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto