Csongrád

Csongrád lett 2024-ben az Év madárbarát települése

Csongrád lett 2024-ben az Év madárbarát települése. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén második alkalommal meghirdetett megmérettetésére 28 pályázat érkezett.

A pályázaton olyan önkormányzatok indulhattak, amelyek már tettek lépéseket a madarak és az élővilág sokféleségének védelméért. Az idei nyertes Csongrádon a lakossággal, helyi civil szervezetekkel, polgári természetőrökkel és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival közösen óvják a település természeti értékeit.

Az MME közleményében kiemel néhány olyan intézkedést, amelyek a döntést indokolták. Többek között, hogy Csongrádon folyamatosak a lakosságot bevonó madárvédelmi akciók, az aktuális madárvédelmi teendőkről a helyi TV adásaiban is tájékoztatják a nézőket. A településen több mint 200 madárvédelmi eszköz van kihelyezve az etetőktől a gólyafészek-emelőn át a vércseládákig. 

Emellett helyi jelentőségű természetvédelmi területeket létesítettek és gondoskodnak a kezelésükről. Ennek részeként szabályozzák például a mezőgazdasági tevékenységet, és a település bevezette azt is, hogy a közeli motocross pályán tilos motorozni gyurgyalagok költési ideje alatt.

A településen a gyerekeknek több természetismereti versenyt és eseményt rendeznek, sokan bekapcsolódnak az Európai Madármegfigyelő Napok nemzetközi akciójába is. Emellett rendeletet alkottak a zöldterületek és a fásszárú növények védelmének helyi szabályairól. A helyi természeti értékek feltárását és biodiverzitás-monitorozását egy ottani civil szervezet végzi polgári természetőrökkel karöltve, méhlegelőt tartanak fenn a beporzó rovarok segítésére, de ivartalanítási akciókat is szerveznek, hogy csökkentsék a kóbor macskák számát.

A tájékoztató kiemeli azt is, hogy az idei pályázatok kiemelkedő színvonalon készültek el, a pályázati anyagokból jól látszik, hogy a pályázó önkormányzatok szívügyüknek érzik a madarak és az élővilág védelmét, és sok olyan intézkedést hoztak, amelyek hosszú távon is hozzájárulnak a természet védelméhez – áll a közleményben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto

Szellemek lebegnek a Vasút utcában Csongrádon

cs3-szerkeszto