Csongrád

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

Különleges helyszínt kerestek fel a Lengyel Tudományos Akadémia kutatói Csongrádon. A szakemberek olyan területeket vizsgálnak, amelyeket valamilyen külső hatás ért, kutatásuk során pedig olyan különleges termőhelyeket is felkeresnek, amelyek tudományos szempontból érdekes tapasztalatokat kínálhatnak. Így jutottak el egy csongrádi szarvasgomba-ültetvényre is, ahol Halupáné Magyar Éva és családja évek óta foglalkozik a különleges gombával.

A szarvasgomba szezonja általában május végén kezdődik, és kedvező időjárási körülmények esetén akár decemberig is eltarthat. A termés mennyiségét természetesen az adott év időjárása és a termőhely körülményei is jelentősen befolyásolják

A kutatók egy erdészmérnök ismerősük révén szereztek tudomást a csongrádi birtokról. Számukra különleges kuriózumot jelentett a helyszín, hiszen korábban még nem vizsgáltak szarvasgomba-ültetvényt, ráadásul az általuk vizsgált területek között ez az alföldi termőhely is különlegesnek számít.

A látogatás során többek között a szarvasgomba fajtáját, a kutyákkal történő gombakeresés lehetőségeit, a lelőhelyeket és a termőhely sajátosságait tanulmányozták. Arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen talajon és milyen körülmények között képes megteremni a szarvasgomba az Alföldön. A lengyel kutatók látogatása azért is fontos, hogy az itt az szerzett tapasztalatokra a szarvasgomba-termesztésének sajátosságaira, nemzetközi szakmai körökben is kíváncsiak.

Az ültetvényt 2010-ben telepítették, az első termésre azonban még éveket kellett várni. A terület végül 2017-ben fordult termőre, azóta pedig folyamatosan gyűjtik a tapasztalatokat arról, hogyan érzi magát a szarvasgomba az alföldi környezetben.

Az egyhektáros területen ma már jelentős érdeklődés övezi a termést, a család pedig kialakult vevőkörrel rendelkezik. A látogatás során a lengyel kutatók nemcsak a termőhelyet és a gombákat ismerhették meg, hanem azt is, hogyan működik a gyakorlatban a szarvasgomba felkutatása.

A szarvasgomba-keresés egyik legfontosabb szereplői a kutyák. Kiváló szaglásuk segítségével képesek megtalálni a föld alatt rejtőző gombákat, így a kutyás keresés a látogatás egyik különösen érdekes része volt.A csongrádi helyszín hamarosan ismét kutatókat fogad. A napokban egy 17 fős delegáció érkezik, több kutyával együtt, hogy tovább tanulmányozza az ültetvényt és annak 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto

Szellemek lebegnek a Vasút utcában Csongrádon

cs3-szerkeszto

Újra látható az ősz varázslatos világa Csongrádon

cs3-szerkeszto

Bajor hangulat költözött Csongrádra a Babamúzeumba

cs3-szerkeszto

Az aradi vértanúkra emlékeztek Csongrádon

cs3-szerkeszto

A mohácsi csata tömegsírjai mesélnek – különleges előadás lesz Csongrádon

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Kossuth eredeti levelei repítették vissza a hallgatóságot a reformkorba Csongrádon

cs3-szerkeszto