Csongrád Kistelek

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

Hódmezővásárhelyen már megkezdték a munkát a diákok, csütörtökön Szegeden, pénteken pedig Makón folytatódik a hadisírok gondozása. A program október 14-én a GOV4PeaCE projekt magyarországi zárórendezvényén is bemutatkozik.

A Csongrád-Csanád Megyei Civil Központ felhívására hét középiskola – köztük egy csongrádi és egy kisteleki – diákjai kapcsolódtak a Cselekvő emlékezet elnevezésű önkéntes hadisírgondozó programhoz. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok ne csupán a történelemkönyvekből ismerjék meg a múltat, hanem személyes részvételükkel is hozzájáruljanak történelmi emlékhelyeink megőrzéséhez.

A program október 13-án Hódmezővásárhelyen, a Dilinka temetőben vette kezdetét, ahol a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai segítettek a hadisírok környezetének rendbetételében. A munkát október 14-én ugyanitt folytatják, majd 15-én csütörtökön Szegeden (Csonka János Technikum és GFE Szegedi Technikum és Szakképző Iskola), pénteken pedig Makón vetik be magukat a középiskolás önkéntesek (Alföldi ASzC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola).

A diákok a honvédség szakmai iránymutatás mellett tisztítják meg a kijelölt sírhelyeket és környezetüket, rendezik a növényzetet, és távolítják el a lehullott leveleket. A cél, hogy a bevont hadisírok és emlékhelyek a halottak napjára méltó, rendezett állapotban fogadják az emlékezőket. A tevékenység az iskolai közösségi szolgálat teljesítéséhez is kapcsolódhat.

A programhoz hét oktatási intézmény csatlakozott:

  • Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Technikum – Kistelek
  • GFE Szegedi Technikum és Szakképző Iskola – Szeged
  • Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium – Csongrád
  • Csonka János Technikum – Szeged
  • Szegedi Piarista Iskola – Szeged
  • Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium – Hódmezővásárhely
  • Alföldi ASzC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola – Makó

A következő hadisírgondozó alkalmak:

  • Október 15., csütörtök – Szeged, Belvárosi temető. A diákcsoportok 10 órakor találkoznak. A sajtó munkatársait 11 órára várják.
  • Október 16., péntek – Makó, Belvárosi Református temető. Találkozó 9 órakor a helyszínen.

A történelmi emlékezet megőrzése közös felelősség

A Cselekvő emlékezet program október 14-én 13:30-tól a GOV4PeaCE nemzetközi projekt magyarországi zárórendezvényén is bemutatkozik Szegeden, a Belvedere Házban. A rendezvényen a Csongrád-Csanád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ munkatársa, Varga Márta ismerteti a kezdeményezést, amely középiskolások bevonásával teszi kézzelfoghatóvá a történelmi örökség megőrzését.

A GOV4PeaCE projekt a szegedi Meritum Egyesület és a Mórahalom Városi Önkormányzat, valamint szlovén, olasz, belga, lengyel és szlovák partnereik együttműködésében, az Interreg Central Europe program keretében dolgozik az első világháború kulturális örökségének megőrzésén és korszerű bemutatásán. A zárórendezvényen a projekt eredményei mellett bemutatkozik a város első világháborús emlékeit digitális alkalmazás segítségével felfedező örökségtúra és a hozzá kapcsolódó oktatási tananyag is.

A programot a Csongrád-Csanád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ és a Meritum Közhasznú Egyesület szervezi, a hadisír gondozásért felelős MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred, vitéz Heim Géza 46. Területvédelmi Zászlóaljjal együttműködésben, – ezzel kapcsolódnak az ENSZ által meghirdetett, a Fenntartható Fejlődésért Önkéntesek Nemzetközi Éve 2026 kezdeményezéshez is. Az év célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az önkéntesség szerepére a fenntartható fejlődés előmozdításában, a közösségek megerősítésében és a társadalmi felelősségvállalás ösztönzésében. A hadisírgondozás ennek szellemében kínál lehetőséget a fiataloknak arra, hogy önkéntes munkájukkal közvetlenül tegyenek közös történelmi és kulturális örökségünk megőrzéséért. 

A kezdeményezés sikere jó példa az állami és civil feladatvállalás összekapcsolódására. A  fiatalok önkéntes munkájuk révén maguk is részeseivé válhatnak a felismerésnek: a hadisíron álló név mögött egy ember, egy élet és egy történet áll. 

A szervezők bíznak abban, hogy a kezdeményezés hagyománnyá válik, és egyre több oktatási intézmény, pedagógus és diák csatlakozik majd hozzá. Hiszen az emlékezés akkor válik igazán élővé, ha nemcsak őrizzük a múlt emlékeit, hanem személyes tetteinkkel is hozzájárulunk azok megóvásához.

.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltűnt egy 70 éves férfi Kistelekről – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

Sajtok, finom falatok és hajnalig tartó mulatság – jön a 26. Kisteleki Gasztronómiai Fesztivál!

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto

Szellemek lebegnek a Vasút utcában Csongrádon

cs3-szerkeszto

Közel 130 gyermekkel rajtolt el az Intézményi Bozsik Program új szezonja Kisteleken

cs3-szerkeszto

Újra látható az ősz varázslatos világa Csongrádon

cs3-szerkeszto