Térség

Együttműködést kötött a HSZC és a rendőrség

Ünnepélyes keretek között a stratégiai partnerség jegyében egy együttműködési megállapodást kötött 2024. december 3-án délelőtt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum.

A duális képzés rendszerébe 2024 szeptemberétől a rendőri szervek, mint képzőhelyek kapcsolódhatnak be, ez adta az apropóját a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kölcsönös előnyökön alapuló megállapodásának – emelte ki dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, c. egyetemi tanár köszöntőjében. A rendőrfőkapitány beszédében kitért arra, hogy a rendőrség számára mindig is fontos volt a társadalmi szerepvállalás, a kapcsolatok folyamatos bővítése és erősítése, ezért örömmel fogadta Kincses Tímea főigazgató asszony megkeresését.

Mint mondta: az egyezmény keretében nagy hangsúlyt fektetnek a pályaorientációra, így a szakképző intézmények diákjai és szülei teljeskörű tájékoztatást kapnak a rendőrségi képzésekről. Emellett igény szerint a bűnmegelőzési szakemberek prevenciós előadásokat tartanak a tanulók részére, valamint a 13. évfolyamosoknak valós munkakörnyezetben lehetőségük nyílik majd tapasztalatszerzésre, tehetségük fejlesztésére és kibontakoztatására is. Az elhangzottak zárásaként a vármegyei rendőr-főkapitányság vezetője bizakodását fejezte ki a hosszú távú eredményes munka iránt, mely új távlatokat nyithat mindkét fél számára.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Halálos baleset történt Szegeden

cs3-szerkeszto

Bíróság előtt a Facebookon fenyegetőző férfi

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Szabó István: A választók a nyugalomról és a jövőről döntenek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lett Csongrád 03 új országgyűlési képviselője

cs3-szerkeszto

Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban

cs3-szerkeszto

Elkezdődött a gólyák párzási időszaka, hamarosan érkeznek a fiókák

cs3-szerkeszto

A tiszások megfenyegették Varga Ferencet

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánktól a Tisza Pártig: Bárkányi Bence ismét lebukott

cs3-szerkeszto