Csongrád Kék Hírek

Hajvasalót lopott egy csongrádi fiatal, bíróság elé áll

A csongrádi rendőrök lezárták a nyomozást egy fiatal férfival szemben, aki telefont, laptopot és hajvasalót vitt el alvó ismerősétől.

A rendőrségre 2024. március 21-én érkezett bejelentés, mely szerint egy csongrádi nő laptopját, telefonját, hajvasalóját és hajszárítóját ismerőse elvitte, miközben ő aludt. A sértett elmondta, hogy a férfi harmadszor járt otthonában, viszont azt nem tudja, pontosan hol lakik. A nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, majd nem sokkal később ki is hallgatták a feltételezett elkövetőt. A hódmezővásárhelyi férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A férfinak kifosztás bűntett miatt kell felelnie.

Fotó: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Augusztus 20-tól Csongrádon is kapható az ország tortája

cs3_szerk2

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

cs3_szerk2

Mutatjuk a csongrádi Szent István napi ünnepség programját!

cs3_szerk2

Makk Marci Egészség- és Sportnap volt a csongrádi uszodában 

cs3_szerk2

Megújul a csongrádi Szentháromság téri orvosi rendelő

cs3_szerk2

Halálos motorbaleset történt Pusztaszer közelében – vádat emeltek az autós ellen

cs3_szerk2

Csütörtökön nyitja kapuit a Csongrádi Borfesztivál, ahol minden készen áll a vendégek fogadására

cs3_szerk2

Új lendületet kap a „Tiszta udvar, rendes ház” program Csongrádon

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2