Csongrád

Csongrádon ismét keresik „Az Év családját”

Csongrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete idén is meghirdette a „Csongrád Város Év családja” cím elnyerésére vonatkozó felhívását – derül ki Bedő Tamás polgármester közleményéből.

A rangos elismerést minden évben olyan család kaphatja meg, amely példamutató módon járul hozzá a nemzet és a közösség értékeinek megőrzéséhez, gyermekeik szeretetteljes neveléséhez, valamint aktív részvételükkel Csongrád város életének, fejlődésének alakításához. A cím célja, hogy elismerje azokat a családokat, akik életvitelükkel, munkájukkal, közösségi szerepvállalásukkal méltó példát mutatnak másoknak is.

A jelöléseket 2025. november 10-ig várják a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodájának Titkárságára (Csongrád, Kossuth tér 7.) vagy e-mailben a csongrad@csongrad.hu és csitlikar@csongrad.hu címek egyikére. A javaslatokat részletes indoklással kell ellátni.

A beérkezett ajánlásokat egy, a képviselő-testület által kijelölt háromfős bizottság bírálja el, majd döntésük alapján a képviselő-testület november 20-án határoz a díjazottról.

Az „Év családja” kitüntető cím átadására 2025. december 18-án, a testület ünnepi ülésén kerül sor.

Bedő Tamás polgármester arra biztatja a csongrádiakat, hogy éljenek a lehetőséggel, és jelöljék azokat a családokat, akik valóban példaképek lehetnek a közösség számára.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megnyílt a 36. PLEINAIR Csongrád zárókiállítása

cs3-szerkeszto

Pezsgő nyarat zárt a Csongrádi Babamúzeum 

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto

Hawai hangulatban zajlott a Makk Marci Egészség- és Sportnap Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ismeretlen holttestet találtak Csongrádon – a rendőrség keresi, ki lehet az elhunyt

cs3-szerkeszto

Rádióamatőrök lepik el a Körös-torkot – érkezik a XI. Csongrádi Rádiós Találkozó

cs3-szerkeszto

Elég volt a kukák szétdúlásából a Körös-torokban – feljelentést tesz az üzemeltető

cs3-szerkeszto