Kék Hírek Szentes

Újabb szentesi rendőrsiker: visszakerült a lopott fűkasza

A szentesi rendőrök visszaadták jogos tulajdonosának azt a fűkaszát, amit két férfi vitt el. Kiderült róluk, hogy tagjai annak a csoportnak, amely ellen lopás miatt eljárás folyik.

Bejelentés érkezett 2024. január 22-én a rendőrségre, hogy feltörtek egy szentesi hobbikerten álló, tárolóként használt lakókocsit, melyből több használati tárgy is eltűnt. Az adatgyűjtés során a rendőrök látókörébe került egy 26 és egy 24 éves férfi, akikről megállapították, hogy összefüggésbe hozhatók azzal a csoporttal, amelynek tagjai az elmúlt időszakban rendszeresen loptak a településen. Előállításukat követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket, vallomásukban elismerték a bűncselekmény elkövetését.

A Szentesi Rendőrkapitányság munkatársai az eltulajdonított fűkaszát és a hosszabbítókat lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak.

Lopás bűntette miatt indult ellenük eljárás.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Otthont! Házat! Hazát! – Szentesen zenél az Ismerős Arcok

cs3_szerk2

Farkas Nikolett: Megdöbbenve olvasom Varga Ferenc lejárató megnyilvánulását

cs3_szerk2

Húsvéti játékra várják a családokat Szentesen, a Központi Konyha előtt

cs3_szerk2

Fának hajtott egy autó Csengelénél

cs3_szerk2

Szentesi és csongrádi iskolák is a legjobbak között végeztek a metALCOM távközlési versenyén

cs3_szerk2

190 adag paprikás krumplit osztottak ki Szentesen

cs3_szerk2

Dobogón végzett a Horváth Mihály Gimnázium csapata

cs3_szerk2

Melléképület ég Nagymágocsnál

cs3_szerk2

A tények makacs dolgok…

cs3_szerk2