Szentes

Béremelést kapnak a szentesi Aldi dolgozók is

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12 százalékos béremelést kapnak január 1-jétől – tájékoztatott az áruház. Ez azt jelenti, hogy a szentesi üzlet dolgozói is örülhetnek a megemelt fizetéseknek.

A közleményben kiemelték, hogy 24 hónap alatt ez már a negyedik béremelés, amelyek összértéke legalább 38 százalék, egyes pozíciókban pedig ennél is magasabb.

A januári béremelés a vállalatcsoport mintegy 6000 munkavállalójára országosan, egységesen szinte minden pozícióban érvényes. Az emelés után az újonnan belépő áruházi fizikai dolgozók kezdő bére 8 órás munkaviszony mellett havi bruttó 482 400 forintra emelkedik, míg az Aldinál eltöltött legalább 12 hónapos munkaviszony után már bruttó 500 900 forint. Ebben a pozícióban bruttó 668 400 forint az elérhető legmagasabb bér.

A biatorbágyi központi raktár logisztika területén dolgozó fizikai munkavállalók bére bruttó 534 300 forintnál kezdődik, és a számukra elérhető legmagasabb juttatás bruttó 643 600 forint.

Januártól a boltvezetők bére az Aldinál eltöltött szolgálati idő függvényében bruttó 906 500 és 1 399 800 forint között lesz.

A béremelés az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Aldi International IT Services Kft. valamennyi munkatársára is vonatkozik, így a budapesti, a pécsi és a debreceni szolgáltatóközpontokban a legtöbb pozícióban átlagosan 12 százalékos béremelésben részesülnek a dolgozók. Már a belépő szintű pozíciókban is mintegy bruttó 600 000 forintos bérre számíthatnak az újonnan csatlakozó munkavállalók.

Az Aldi jelezte: a vállalatnál a dolgozók számára mind a béremelés, mind a magasabb bérkategóriába sorolás automatikus. Valamennyi dolgozó esetében a vállalatnál eltöltött szolgálati idő határozza meg, hogy melyik bérsávba kerül, a béremelés pedig egyéni bértárgyalás nélkül jár.

A munkatársak 30 százaléka már több mint 5 éve az Aldi munkavállalója – közölték.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2022-ben 417,1 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el az előző évi 315,2 milliárd után, adózott eredménye 5,97 milliárd forint volt a 2021-es 8,50 milliárd forint után.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Szentesi Vízilabda Klub visszautasítja a gyűlöletkeltő vádakat

cs3-szerkeszto

Zavartalan a betegellátás a mobil CT-vel a szentesi kórházban

cs3-szerkeszto

Szentesi siker a fogyasztóvédelem napján: elismerték a Zsoldos diákjait és oktatóját

cs3-szerkeszto

Ingyen sörrel érkezik Szentesre a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Hiánypótló Busza

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Magyarország a magyaroké! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Kossuth-díjat vett át a szentesi születésű Gáspár Tibor

cs3-szerkeszto

Tehetség, szorgalom, közösség – átadták a Boros- és Dobó-díjakat Szentesen

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerést kapott a Szentesi Koszta József Általános Iskola pedagógusa

cs3-szerkeszto

Kommunális adó Szentesen: 70 év felett mentesség jár, mégis több nyugdíjas kapott csekket

cs3-szerkeszto