Belföld

Elhunyt Sólyom László

Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap.

Sólyom László “óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el – áll a Landi Balázs által jegyzett közleményben.

Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsett. Anyja jó­módú iparos-kereskedő családból származott, anyai nagy­apjának fű­szer- és gyarmatáru-kereskedése volt. Atyai nagyapja vasúti tolató volt a MÁV-nál, aki nyug­díjba menetele után suszterként dolgozott otthon. Felesége sváb asszony volt, kilenc gyermekük szü­le­tett. Apja „mezei” jogászként végezve a pénz­ügy­igaz­ga­tás­ban helyezkedett el. A há­ború után „osztályide­gen­nek” kiáltották ki, el­bocsátották állásából, ezért a me­cseki erdőgazdaság­ban segédmunkás, ké­sőbb bérelszámoló lett.

Az ötve­nes években nagy szegény­ségben élt a Sólyom család. Nem készült jogásznak, végül Mádl Ferenc, az MTA Jogi Osztályának akkori titkára győzte meg arról, hogy ott a helye. 1966-ban pedig tanársegédi állást ajánlott neki a jénai Friedrich Schiller Egyetemen, amit Sólyom el is fogadott. Jénában német polgári jogból doktorált, disszertációját 1969 márciusában védte meg. Ugyanebben az évben tért haza, és az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében kapott tudományos kutatói állást. 1970 és 1975 között dolgozott az Országgyűlési Könyvtárban is. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: 1 millióan már kitöltötték és visszaküldték a nemzeti konzultációt + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A tiszás elemző kikotyogta: mindig kiállnak Ukrajnáért, csak nem most kell ezt elmondani + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Elindult az ország történetének legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

cs3-szerkeszto

Bárki magára öltheti Orbán Viktor rajzát, ráadásul nemes célt is támogat vele 

cs3-szerkeszto

Kitálalt a bennfentes tiszás, így épült fel a lista a kiszivárgott adatokkal

cs3-szerkeszto

A kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről

cs3-szerkeszto

Befagyasztotta a rendszerhasználati díjakat a kormány

cs3-szerkeszto

Óriási bejelentést tett Orbán Viktor: megduplázzák a nevelőszülők alapdíját! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A Momentum páros lábbal rúgta ki Cseh Katalint, a mandátumától is megfosztották

cs3-szerkeszto