Sport

Tudjuk, hogy milyen hangulat vár ránk

Sztanyiszlav Csercseszov a Ferencváros vezetőedzője mellett Fortune Bassey állt a sajtó rendelkezésére.

Fortune Bassey

Nehéz és különleges mérkőzés lesz a holnapi mindkét fél számára. Nem vagyunk könnyű helyzetben az első mérkőzés után, de nem érzek nyomást, enélkül jöttünk ide, csak a győzelemre koncentrálunk. Én és a csapat is készen áll, hogy minden lehetőséget megragadjunk, nagy hangsúlyt fektettünk a helyzetkihasználásra az edzéseken.

Sztanyiszlav Csercseszov

Ez nem a bajnokság, ahol 33 mérkőzésünk van, hanem a Bajnokok Ligája selejtezője, nyomás ide, nyomás oda, ez hozzátartozik a focihoz, teljesítenünk kell mindenképpen. Tudjuk, hogy milyen hangulat várható holnap, a válogatottal is jártam már itt. Ahogy nálunk, úgy itt is felfokozott hangulat lesz, ez is érdekessé teszi ezt a párharcot, érdekes meccset nem lehet nézők nélkül játszani. Az első meccsre sem tekintettünk úgy, hogy könnyű lesz, hiszen a szlovák bajnok az ellenfél, sorozatban nyerték a címeket. Az előny miatt most talán a Slovan mondható a favoritnak ha csak a papírformát nézzük, de úgy gondolom, hogy megfelelő minőségű játékosaink vannak ahhoz, hogy jó mentalitással, végig koncentrálva megfordíthassuk ezt. Azt pedig az előző mérkőzésen láthattuk, hogy 5 perc kihagyás mit jelenthet. A taktikára vonatkozó kérdésre nem válaszolok, de a helyzetünk miatt mindenképpen tennünk kell majd holnap valamit a pályán. Korábban is mondtam már, hogy tisztában vagyok azzal, mi volt 30 éve és úgy tudom, hogy Budapesten szerencsére nem volt ennek semmilyen következménye, remélem, hogy holnap is mindkét tábor korrekt módon buzdítja majd a csapatát és minden normális keretek között fog zajlani a pályán és azon kívül is. Hogy megy már a szlovák bajnokság, azt nem nevezném se előnynek, se hátránynak, nekünk is van már három meccs a lábunkban. Arra is készen állunk, ha esetleg hosszabbítás vagy büntetőrúgás lenne.

Fotó: Fradi.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szegvári futballcsoda: bajnoki cím és irány a magasabb osztály!

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Csongrádon fogadták Zipperer Viktort, aki kerékpártúrával emlékezik a neves évfordulókra

cs3-szerkeszto

Világbajnok Pusztaszeren: Erdei Zsolttal öklözhettek a fiatalok + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Családi nappal és díjátadóval zárta a szezont a Kisteleki Testedző Egyesület

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Hatalmas volt az érdeklődés a 12 órás sportnapon a Kisteleki Általános Iskolában

cs3-szerkeszto

Pünkösdi evezőcsaták a Kis-Tiszán, ahol 14. alkalommal rendezték meg a csongrádi sárkányhajó versenyt

cs3-szerkeszto

Kistelek ismét összehozta a térség legkicsibbjeit – sikeres szezonzárás az Intézményi Bozsik Programban

cs3-szerkeszto