Csongrád

Elindult a Karácsony Tours Csongrádon

Megható civil kezdeményezéssel állt elő egy csongrádi három fős csapat, akik közel ötszáz csomagot osztottak szét nyolc állomáson a gyerekek és családjaik között.

A Karácsonynak mindig megvan a maga varázsa, de az előtte lévő időszaknak még inkább. Az idei évben már jegyezni sem tudjuk, milyen példa értékű kezdeményezések indultak, ami nagyon megható, mégis vannak olyan összefogások, amelyek kiemelkedőek. Csongrádon a Motoros Mikulások okoztak nagy meglepetést, most pedig a Karácsony Tours elnevezésű kezdeményezés dobogtatta meg a szíveket. Egyetlen jó ötlet több száz embernek tud örömet okozni, pláne ha gyerekekről van szó, még nagyobb a meglepetés. A tavalyi évben már volt egy ilyen karácsonyi csomagosztás, aminek akkor is óriási sikere volt, és ami jó azt folytatni kell. A laikus ember el sem tudja képzelni, mennyi szervezéssel jár egy ilyen jótékonysági akció, de az érzést, sem amit azok éreznek, akik adnak. Három vállalkozó szellemű és melegszívű ember összefogásának köszönhetően közel 500 doboznyi csomag gyűlt össze a rászorulók számára. Rácz Nikolett, Újszásziné Soós Márta és Kódor Norbert egy csapatot alkotva idén is nagy gyűjtési akcióba kezdett a rászoruló családok és gyermekeik számára. A dobozok csak gyűltek, ami a csongrádi embereknek köszönhetően egyre csak több lett. Márti a Csongrád Angyalai oldalán folyamatosan tartja a kapcsolatot azokkal a családokkal, akik segítségre szorulnak, így nem volt nehéz megtalálni és névre szólóan összeállítani a csomagokat. A 8 megállóhelyre személyes megkereséssel invitálták a családokat, és természetesen óriási volt az érdeklődés. Minden állomáson osztottak még szaloncukrot és plüss figurákat. Ez a teljesen civil kezdeményezés, amelyhez egy baráti társaság adta az ötletet, ismét célba ért. Nagyon jó motiváció azoknak, akik adtak, hogy jó helyre kerülnek az ajándékaik, és nem kisebb öröm azoknak, akik kapták és ezzel szebbé, tartalmasabbá és boldogabbá válhat az ünnepük mások által. Csongrád az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyon aktív és segítőkész főként ebben az időszakban, hiszen a jó ügy érdekében nagyon sokan hozzájárultak a gyűjtési akcióhoz. A kimaradt csomagokat ebben az évben a Gr. Széchenyi István Általános Iskolás tanulói és a Széchenyi Óvoda aprósági kapják meg.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádon elsőként kapott Örökség Pedagógiai Díjat Forgó Edit

cs3-szerkeszto

Hatalmas siker a Kisréti Otthon lakóitól: harmadik helyen végeztek egy nemzetközi pályázaton

cs3-szerkeszto

Fiatal tehetségek léptek pályára a Csongrádi Tiszavirág Sport Club első tornáján

cs3-szerkeszto

Hullámra fel! – Vizes élményekkel várják a családokat a csongrádi gyógyfürdőben március 21-én

cs3-szerkeszto

Lezajlott a Labdarúgó Diákolimpia tavaszi fordulója Csongrádon

cs3-szerkeszto

A szabadság és az összetartozás üzenete állt a csongrádi ünnepség középpontjában

cs3-szerkeszto

Különleges feladat tette emlékezetessé az ünnepi készülődést a Kisréti Otthonban Csongrádon

cs3-szerkeszto

Barátságból indult az idén 25 éves Csongrádi Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Életre kelt a történelem a Tari László Múzeumban 

cs3-szerkeszto