Szentes

Szentesen sem büntetnek még a héten a parkolás miatt

A Kormány döntése szerint 2021. május 25. napjától a fizetős parkolási övezetben ismét parkolási díjat kell fizetni. Szentesen május 28. napjáig a díj megfizetését elmulasztókat erre figyelmeztetik, de különeljárási díjat nem vetnek ki. A Villogó utcai piac fizetős parkolójában május 30-án (vasárnap) még nem kell fizetni – áll a Szentes Városellátó NKft. közleményében.

Azoknak a bérlettulajdonosoknak, akik 2020. évben vásároltak bérletet, de annak időszaka belecsúszott az ingyenes időszakba, a fel nem használt napok arányával csökkentik a 2021. évre a május 25-től megvásárolt bérletek árát.

A covid vírus miatt hozott intézkedések miatt, a 2021. évben, az úgynevezett éves bérletek 2021. december 31. napjáig lesznek érvényesek azzal, hogy az éves bérlet ára a megvásárlás napjától az évben még hátralevő napok számának arányában állapítják meg.

A lakhely közelében ingyenes parkolást biztosító igazolások (úgynevezett lakossági bérletek) egyszeri kiállítási díja (pótlási díja) sem változott.

Az ügyfélszolgálat a május 25-től 28-ig tartó időszakban (keddtől péntekig), ideiglenesen minden nap 7:30-tól 18:00-ig lesz nyitva.

A kiemelt kép illusztráció/Youtube



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bicikliről lopta el a pénztárcát Szentesen, a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak

cs3-szerkeszto

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto

Hol vannak a határok? – egy országgyűlési képviselő és a gyerekek között 

cs3-szerkeszto

Címvédés: idén is a szentesi Terney Béla Kollégium csapata nyerte a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőt

cs3-szerkeszto