Sport

FIFA: kétévente rendeznének labdarúgó-világbajnokságot

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megvizsgálja a lehetőségét, hogy az eddig megszokott négy helyett kétévente rendezzen világbajnokságot – azt nem teljesen értjük, hogy fér bele a versenynaptárba.

A nemzeti szövetségek 166:22 arányban szavazták meg a szervezet pénteki online kongresszusán az erről szóló indítványt.

A FIFA korábban több lépcsőben bővítette legrangosabb tornája létszámát, amelyen 2026-ban a férfiaknál 48, a nőknél 2023-tól 32 együttes szerepel majd. A lebonyolítási rendszert – a négyévenkénti rendezést – ugyanakkor az első, 1930-as torna óta nem bolygatta a FIFA, mivel a versenynaptár így is teljesen telített az olimpia, a kontinentális viadalok, a selejtezők, illetve a hazai és nemzetközi kupasorozatok miatt.

Gianni Infantino elnök ugyanakkor most azt mondta, 2024 után a versenynaptár teljes körű újragondolására lesz szükség annak érdekében, hogy a labdarúgás igazán globális legyen. Meglátása szerint ehhez teljesen új fejezetet kell nyitni.

A FIFA vizsgálja egy esetleges évenként megrendezésre kerülő junior-világbajnokság bevezetését is, hogy a fiataloknak még több lehetőséget adhassanak. A kongresszus arról is határozott, hogy mostantól a női világbajnokságok házigazdájáról is ők döntenek.

MTI, fotó UEFA



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magabiztos győzelem Koszovó ellen

Szabó Viktor

Meccsnap: Szoboszlaiék történelmi mérkőzéssel folytathatják pazar sorozatukat

Szabó Viktor

A Szentes egy góllal győzött a Pécs ellen

Szabó Viktor

Győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat

Szabó Viktor

Péntek este mindenkinek a stadionban vagy a TV előtt a helye! Hajrá, magyarok!

Szabó Viktor

Szentesi versenyzőnek is szurkolhatunk az egyiptomi Parafekvenyomó Világkupán

Szabó Viktor

Parádés hazai győzelmet aratott a Metalcom Szentes

Szabó Viktor

70 évesen is a világ legjobbjai között úszott a csongrádi Tari László

Szabó Viktor

Első helyet szereztek és továbbjutottak a szentesi Zsoldos női focistái

Szabó Viktor