Szentes

Farkas Sándor sajtótájékoztatót tartott országos és a választókerületet érintő aktuális témákban (videóval)

Farkas Sándor országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes július 8-án Szentesen, a Páterházban országos és a választókerületét érintő aktuális témákban tartott sajtótájékoztatót.

Országos témák közül a először a járványügyi helyzet időszerű kérdéseiről, és az jövő évi költségvetésről számolt be Farkas Sándor. A 2021. évi költségvetésről kijelentette, hogy a kormány továbbra is a családvédelemre, gazdaságvédelemre épít, folytatják a 2010-ben megkezdett gazdaságpolitikát, amelynek köszönhetően többlettámogatást tudnak biztosítani az egészségügynek, az oktatásnak, a nyugdíjasoknak, a szociális szférának, a kultúrának és a családoknak is.

A térségbe számtalan új beruházás érkezett és érkezik, ezek közül kiemelte, hogy Szentesen új múzeumi kiállítóhely létesülhet, valamint a a készülő színházzal kapcsolatban is folynak egyeztetések, amellyel komoly kulturális élet indulhat be . Csongrádon lesz az ország öt agrár-szakképzési centrumának egyike, a kisebb települések a Magyar Falu programban vehetik igénybe a fejlesztési lehetőségeket.

Szóba került a a 451-es út fejlesztése is, amelynél elmondta, hogy tervek már elkészültek az út felújításara és egy biztonságos kerékpáros átkelőre. Valószínű, hogy a több tízmilliárdos nagyságrendű felújítás 2021-ben kezdődhet el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Karácsonyi üdvözlet határok nélkül a szentesi Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Baleset Szentesnél: árokba borult egy autó a 45-ösön

cs3-szerkeszto

Baleset Szentesnél: felborult egy autó a 45-ös főúton

cs3-szerkeszto

A szentesi és csongrádi járásban is optikai hálózatfejlesztésbe kezd a 2Connect

cs3-szerkeszto

Egyetemi élmények Budapestről – nyílt napon jártak a Horváth Mihály Gimnázium diákjai

cs3-szerkeszto

Egyesével vadásszák le a kritikusokat

cs3-szerkeszto

Finomságokkal lepték meg a kutyusokat a szentesi Boros diákjai

cs3-szerkeszto

Szentesi technikumok is bekerültek az ország legjobbjai közé

cs3-szerkeszto

Célba ért a polgári összefogás: kórtermet újítanak fel a szentesi gyermekosztályon

cs3-szerkeszto