Csongrád

Elkészült a Csongrádi Borfesztivál teljes programja

Elkészült a Csongrádi Borfesztivál teljes programja, adták hírül a rendezvény hivatalos Facebook oldalán. A csongrádi borok népszerűsítése céljából minden év augusztusában, így idén is megrendezésre kerül a rendezvény.

A több, mint két évtizeddel ezelőtt elindított fesztivál elsődleges célja volt minél szélesebb körben megismertetni a nagyközönséggel a csongrádi borokat, hisz a város 1987-ben Rómában elnyerte a Szőlő és a bor nemzetközi városa címet. Legjellemzőbb borfajták a Cabernet, a Kékfrankos, a Zweigelt és a Kadarka. Ez a szándék az évek alatt kibővült az ország más neves borászatainak bevonásával, mely magával hozta a minőségi borfogyasztás, és a borhoz kapcsolódó egyéb termékek megjelenését is. 

A borok mellett az utóbbi években megjelentek a kézműves gasztronómiai termékek, ilyen a házi sajt, a kemencében sült langalló, az édesebb ízek kedvelőinek parázson sült kürtöskalács, különféle lekvárok és szörpök, melyek mind- mind családi manufaktúrák termékei. A három-négy napos fesztivál színes kulturális és szórakoztató programot nyújt minden korosztály számára. A gyermekeket játszóház, kézműves foglalkozás és mesejáték várja.  A népzene és a néptánc már-már visszatérő eleme a programsorozatnak, mivel a városban működő országszerte ismert Alföld Néptáncegyüttes hagyományosan a fesztivál zárasaként tartja nyári néptánc gáláját.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fóliasátor gyulladt ki Csongrád és Gátér között péntek este

cs3_szerk2

Szemétszállító autó akadt el egy leszakadt vezetékben Csongrádon

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Kedd hajnalban újból földrengést mértek Csongrád közelében, megkérdeztük a szakértőt, meddig tarthatnak még a rengések

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Beleremegett a föld a hétfőbe Csongrádon

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Learatott tarló ég Csongrád külterületén

cs3_szerk2

Félelmetes: VIDEÓKON a szombat esti földrengés, amit 9 (!!!) utórengés is követett!

cs3_szerk2