Belföld

Kilencmilliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok fejlesztési céllal

Modern office building

Kilencmilliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok, a vissza nem térítendő támogatást az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre és felújításokra lehet fordítani – közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

    A közlemény szerint a pályázat célja a bölcsődei és óvodai ellátás, az egészségügyi alapellátás feltételeinek biztosítása és javítása, az önkormányzati hivatal épületének fejlesztése, felújítása, a rendszeres testmozgáshoz szükséges feltételek megteremtése és a belterületi közlekedési infrastruktúra fejlesztése.
    A 9 milliárd forintból 3 milliárd intézményfejlesztésre, 5,5 milliárd út- és járdafelújításra, 500 millió pedig sportfejlesztésre áll rendelkezésre. Önkormányzatonként intézményfejlesztésre legfeljebb 30 millió, sportfejlesztésre maximum 20 millió forintot lehet igényelni. Utak, járdák és hidak felújítására a fővárosi kerületi önkormányzatok 60 millió, a megyei jogú városok 50 millió, a tízezer vagy azt meghaladó lakosságszámú települések 40 millió, az ennél kisebb lakosságú települések pedig 20 millió forintra pályázhatnak – írták.
    Tudatták: a pályázatot elektronikus úton, az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül lehet benyújtani július 10-ig. A pályázatokról a belügyminiszter október 16-ig dönt, amelyről a döntést követő tíz napon belül értesítik a pályázókat.
    A döntésnél előnyt élveznek többi között a fenntartási költségek csökkentését célzó intézményfejlesztések, a több település és több sportág befogadására alkalmassá váló, valamint a fogyatékossággal élők lehetőségeit bővítő sportfejlesztések, továbbá a tömegközlekedés által igénybe vett utak felújítására vonatkozó felhasználás – olvasható a közleményben.
    A pályázattal kapcsolatos részletes információk a www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium oldalon érhetők el.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/ Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

cs3-szerkeszto

Március 21-én rendezik az idei CPAC Hungary konferenciát

cs3-szerkeszto

BREAKING: Sulyok Tamás bejelentette, hogy mikor lesz az országgyűlési választás

cs3-szerkeszto

Leállt a kégiközlekedés: nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Két út áll előttünk. Az egyik a magyar út, a béke útja. A másik Brüsszelé, a háborúé! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor a menthetetlenül Brüsszel-párti ellenzékről: Politikai abszurd, amit a Tisza Párt művel

cs3-szerkeszto

Szemben az árral – amit az ADHD-s gyerekek szüleinek ritkán mondanak el

cs3-szerkeszto

Egy erős hajrával még a DK és a Kétfarkú Kutya Párt is bejuthat a parlamentbe

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük amit vállalunk, és amit vállalunk, azt meg is tesszük

cs3-szerkeszto