Derekegyház

Útfelújítás Derekegyházon

Derekegyházon megkezdődtek a Dózsa György utca és a Malom előtti csomópont felújítási munkálatai. A héten az útpadka nyesése, és az úttest kiegyenlítő munkálatai készülnek el.

Ebben az időszakban a közlekedés kissé nehézkesen, de működhet – tudtuk meg Szabó István polgármestertől, aki hozzátette, hogy kéri a lakosok türelmét a közlekedésben, a zaj elviselésében. Május 18-a hétfőn kerül sor az aszfaltozásra, majd a padkázási munkálatokat fejeződik be a kivitelezés. A munkálatok ideje alatt nem lehet ki-be hajtani az érintett útszakaszra, s a parkolás sem lehetséges.

A hétfői hulladékszállítás nem marad el. A polgármester kéri az érintett lakosokat, hogy a kukákat kora reggel helyezzék ki, hogy a szolgáltató elszállítása. Az elszállítás után mihamarabb vigyék vissza azokat.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Idén is megrendezik a hagyományos Furioso Emlékversenyt Derekegyház-Tompaháton

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Vastag Csaba és Sipos F. Tamás is fellép a XIX. Derekegyházi Palacsintafesztiválon

cs3-szerkeszto

Csuhé nyuszik és csigák költöztek a derekegyházi művelődési házba

cs3-szerkeszto

Barkaszenteléssel kezdődött meg a húsvéti időszak Derekegyházon

cs3-szerkeszto

Szabó István: Amikor külső nyomás ér bennünket, a magyarok mindig összefognak + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Húsvéti családi délutánra készül Derekegyház

cs3-szerkeszto

Megrongálták a buszmegállót Derekegyházán, feljelentést tett az önkormányzat

cs3-szerkeszto