Koronavírus Térség

Kész a segítségnyújtásra a megyei önkormányzat

Összhangban Magyarország Kormánya intézkedéseivel, a Csongrád Megyei Önkormányzat vezetése is döntéseket hozott, amellyel a koronavírus járvány következményeit megyei szinten kívánja enyhíteni.

Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke ma levélben fordult a megye polgármestereihez, amelyben arról a szándékáról biztosította a településvezetőket, hogy Csongrád megye önkormányzata a helyi önkormányzatokon keresztül kész segítséget nyújtani azoknak a diákoknak, akik számára nehézséget jelent a tantermen kívüli, digitális oktatáshoz való hozzáférés. A politikus arra kéri a településvezetőket, hogy jelezzék a megyei önkormányzatnak, amennyiben helyben nem kezelhető, technikai probléma merülne fel a tananyag elérését illetően.

Ezzel együtt a megyében termelt élelmiszerek vásárlására és fogyasztására hívja fel a Csongrád megyeiek figyelmét a közgyűlés elnöke. A hazai élelmiszer-előállítási- és forgalmazási szabályok szigorúak, a megyei termelők és feldolgozók hagyományosan magas minőségű termékeket visznek piacra, ezért azt ajánlja Gémes László a megyében élőknek, hogy bevásárláskor a helyi élelmiszereket részesítsék előnyben.

Az elnök a megye lakosságát a kormányzati intézkedések betartására kéri és azt javasolja, hogy mindenki az egymásért átérzett felelősséggel alkalmazkodjon a naponta változó feltételekhez. Ennek megkönnyítésére a Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatalában elrendelte az ügyeleti munkarendet. A munkatársak számára megteremtették a távmunka feltételeit és 10 nap rendkívüli szabadságot kapnak annak érdekében, hogy a gyermekek és a szülők-nagyszülők segítségére tudjanak lenni a megváltozott körülmények között.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Még csak tavasz van, de itt az első tűzgyújtási tilalom Szentes és Csongrád térségében!

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak vigyázzatok! Idén a szokásosnál is korábban jöhetnek a kullancsok!

Szabó Viktor

Óvatosan a Szentes, Csongrád és Kistelek környéki utakon (is)!

Szabó Viktor

Jó hír a szentesi és csongrádi autósoknak is! Könnyebbség jön a gépjárműadó fizetésben!

Szabó Viktor

Munkácsy, a festőfejedelem musicalt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

Szabó Viktor

Farkas Sándorral is tárgyalt Navracsics Tibor Szegeden

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak figyelem! Életbe lépett a „vörös kód”!

Szabó Viktor

A Szentest és Csongrádot útba ejtő Volánbuszokat is élőben követheti a telefonján

Szabó Viktor

Szentesre és Csongrádra is markáns lehűlés érkezik

Szabó Viktor