77 éve vette kezdetét a doni áttörés, amely a magyar történelem egyik legnagyobb hadikatasztrófájához vezetett.
Hetvenhét éve, 1943. január 12-én indította meg támadását a szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban, melynek következtében a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. A frontra kivonuló 207 ezer emberből álló hadsereg fegyverzete és felszerelése hiányos és korszerűtlen volt.
A magyar csapatok 1942. július 7-én érték el a Dont, ahol a Voronyezs és Pavlovszk közötti, 208 kilométernyi szakaszon védelembe mentek át. A nyáron a folyó nyugati partján megmaradt szovjet hídfők felszámolásának sikertelen kísérletei során 30 ezer embert vesztettek. A beígért fegyverzet és felszerelés a tél beálltával sem érkezett meg a németektől, akik 1942 novemberében a sztálingrádi csata miatt megkezdték csapataik kivonását a doni térségből. A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én mínusz 30-35 fokos hidegben az arcvonal északi részén, az urivi hídfőből kiindulva áttörte a magyar vonalat, és 8-12 kilométer mélyen hatolt előre, majd január 14-én délen, a scsucsjei hídfőben 50 kilométer szélességben törte át a védelmet. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonal mögött állomásozó egyetlen tartalékát, de a visszavonulást is megtiltotta. Jány ragaszkodott a parancshoz, jóllehet a hadsereg egy részét talán megmenthette volna, ha már január 15-én elrendeli a visszavonulást. A magyar katonáknak az orosz és a német katonákhoz képest hiányos felszereléssel, sokuknak téli ruházat nélkül, mostoha időjárási körülmények között kellett tartaniuk magukat a többszörös túlerővel szemben.
Január 17-re a hadsereg már felbomlóban volt. Hiába vetették most már be a Cramer-csoportot, a szovjetek megállíthatatlanul törtek előre, és már a hadsereg-főparancsnokságot fenyegették. A német összekötő törzs továbbra is a visszavonulást megtiltó parancsokat adott át, de szóban jelezték, hogy a „parancsokat a helyzetnek megfelelően kell kezelni”.
Ekkorra azonban már nem volt kinek továbbítani a parancsokat: aki még nem esett el, vagy nem fagyott meg, menekült vissza nyugat felé, ahogy tudott.
Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével már nem voltak magyar csapatok a Donnál.
A gyorsan mozgó szovjet ékek (harckocsik és sígyalogság) mélyen benyomultak a vonalak mögé, a fegyveres ellenállást megkísérlő csoportosulásokat megsemmisítették, az ellen nem álló menekülőket lefegyverezték, de utána hagyták őket tovább menekülni, a fegyverteleneket nem bántották. Ennek hatására még többen dobálták el fegyvereiket, és vánszorogtak a hómezőkön keresztül nyugat felé.
A felbomlott alakulatok a rendes utakat elkerülve vonultak vissza, egyrészt szovjet légitámadásoktól, másrészt saját tisztjeiktől és tábori csendőrségüktől való félelmükben. Több összecsapásra került sor a szintén visszavonuló, de rendezettebb és jobban felszerelt német csapatokkal, akik a honvédek maradék felszerelését erőszakkal elvették, illetve nem engedték őket az általuk megszállt falvakban éjszakázni.
A rendkívüli hidegben minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak. Melegedni, megpihenni az elpusztított, felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ették.
A késve bevetett Cramer-hadtest a szovjet előrenyomulást megakadályozni már nem tudta és maga is felmorzsolódott. A visszavonulást fedező 1. magyar páncéloshadosztálynak 10 nap után 500 katonája, 1 páncélosa és 1 rohamlövege maradt.
A repülőcsapatokat az ilovszkojei reptéren bekerítették, ezek eszközeik felrobbantása után január 20-án gyalogharcban, súlyos veszteségek árán törtek ki nyugat felé. Csukás Kálmán rep. őrnagy, a repülők parancsnoka hősi halált halt, a kitörést helyettese, Heppes Aladár százados vezette. Visszavonulás közben kb. 1000 lemaradt sebesültet mentettek meg a fagyhaláltól.
A hadsereg maradékát kb. 100 km-re a Dontól nyugatra próbálták összeszedni. Január 22-ig kb. 17 000 olyan katona érkezett be, akinek fegyvere volt, a többiek fegyvertelenül, a legtöbben sebesülten, fagysérülten. Századnál nagyobb szervezett egység nem érkezett vissza. Az egész hadseregnek 6 db lövege maradt meg.
Zömük február elején érkezett meg, de még márciusban is érkeztek katonák, voltak akik majd’ 300 km-t gyalogoltak. Március 3-ig 2913 tiszt és 61 116 fő legénység érkezett be. (Ha 200 ezerből kivonjuk a megjelenteket, akkor sokkal nagyobb a veszteség mint 100-120 ezer ember.)
Elveszett mintegy 100-120 ezer ember. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet, azonban a szovjet csapatok fent említett harcmódja miatt a foglyok száma aránylag csekély volt, és ezek nagy részének sorsáról sem sokat tudunk.
Január 24-én Jány vezérezredes kiadta hírhedt „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hadparancsát, amelyben a katonákat gyávasággal vádolta, és drasztikus fegyelmező intézkedéseket rendelt el. A parancs osztatlan felháborodást keltett. Horthy márciusban a parancs visszavonására utasította Jányt.
Az 1943. április 4-én kelt hadseregparancs utolsó bejegyzése így hangzik:
„Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel.”
Hozzávetőlegesen 120 ezer főre tehető a 2. hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során megsebesült, elesett, s fogságba esett honvédek száma.” A hadsereg életben maradt katonáit március 5-én hátravonták a Dnyeper folyó nyugati partjára, hazaszállításuk április 6-tól május 30-ig tartott. A doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az emberveszteségét 93 500 főre, más források 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik, az elesettek, megsebesültek és fogságba kerültek pontos száma sem ismert.
- Hirdetés -