Belföld

Index: Egy kiszivárgott hangfelvételen Magyar Péter büdös emberekről és saját nyugdíjaskommandóról beszél

Büdös szájú követőkről és saját nyugdíjaskommandóról beszélt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételen – közölte hétfőn az Index. A portál azt írta, hogy a felvételt a főszerkesztőnek, illetve több más szerkesztőség vezetőjének küldték el, és azon Magyar Péternek és korábbi barátnőjének, Vogel Evelinnek a beszélgetése hallható.

A híroldal a felvételen elhangzottak alapján feltételezi, hogy a beszélgetést a Tisza Párt június 8-i, a Hősök terén tartott rendezvényét követően rögzíthették.

A cikkben a felvétel alapján azt írták, Magyar Péter a hőségre panaszkodva egyebek mellett azt mondta, “Szétszedtek, 40 fokban mentünk át a Hősök terén. (….) Büdösek az emberek és a szájuk.”

Magyar Péter – az Index cikke szerint – azon viccelődött, hogy meglepődnének a nagymamák, akik tőle várják, hogy hazahozza az unokájukat külföldről, ha azt mondaná nekik, hogy „vegyél magadnak újat”.

Idézték azt a részletet is, amely szerintük arra utal, hogy a felvétel készítésekor Magyar Péter és Vogel Evelin kapcsolata már válságban volt. Mint írták, Magyar Péter arról beszél, hogy Vogel Evelinen kívül mindenki megbecsüli ebben az országban. “Ennyi. De nem baj, majd rád uszítom az embereket. Megmondom, Evelin rosszul bánik velem. Megcsalt, miközben én küzdöttem a hazáért. Majd kapsz közben ilyen halálos fenyegetéseket” – idézték a cikkben a hangfelvételen elhangzottakat. Hozzátette azt is, hogy “majd rád uszítom a nyugdíjaskommandómat” – olvasható a cikkben.

A portálon meghallgatható az Indexnek megküldött hangfelvétel.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány minisztere szerint a csongrádi és szentesi gimnáziumban is csak a „leszelektálódott elit” tanul + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Fél évvel a választás után fontos kérdéseket vet fel Orbán Viktor

cs3-szerkeszto