Szinte csak fátyolfelhők zavarják a napsütést szerdán, így csapadékra kicsi az esély. A nappali hőmérséklet ismét meghaladja a 30 fokot és a következő napokban is
Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás. Kásler Miklós keddi budapesti
Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője szerint előny lehet csapata számára, hogy a koronavírus-járvány miatt szerdán zárt kapuk mögött játszanak a skót Celtic Glasgow otthonában a
Egy oxfordi, napelemeket fejlesztő társaság, az Oxford PV azt állítja, harmadával hatékonyabb, azaz több napenergiát felhasználó napelem gyártását kezdik meg az év végén, jövő nyáron
Az ügy adatai alapján 2020. augusztus 24-én délután Pogányszentpéter belterületén szenvedett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést egy kerékpáros, akit a kellő oldaltávolság megtartása nélkül
Az UEFA a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy nézők előtt rendezik meg a Puskás Arénában a Bayern München–Sevilla európai Szuperkupa-mérkőzést. Nagyjából 20 ezer szurkoló tekintheti
Hétfőn a délelőtti órákban Szentesen a Nagynyomás tanyák közelében telephelyen szemetet égettek. A tűzesethez a szentesi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a tüzet egy vízsugárral oltották
Elindította a kormány a magyar termékeket népszerűsítő új kampányát, amelynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a jó minőségű hazai termékekre. Ezek vásárlásával ugyanis a
Már 23 655 518 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 813 257, a gyógyultaké pedig 15 340 424 a baltimore-i Johns
24 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5215 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 94 éves krónikus beteg,