Sport

Európai Szuperkupa: lehetnek nézők a Puskás Arénában

Az UEFA a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy nézők előtt rendezik meg a Puskás Arénában a Bayern München–Sevilla európai Szuperkupa-mérkőzést. Nagyjából 20 ezer szurkoló tekintheti meg a találkozót – ez a stadion kapacitásának harminc százaléka.

„Az UEFA keddi döntése értelmében a Bayern München és a Sevilla szeptember 24-i, budapesti Szuperkupa-döntője lesz az első olyan tesztmérkőzés, amelyet korlátozott számban, a nézőtéri kapacitás 30 százalékát elfoglalva, szurkolók is megtekinthetnek a helyszínen” – közölte az Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján.

Az MLSZ hozzátette, az európai szövetség a Szuperkupa-döntőn vizsgálja meg, hogy milyen hatása van annak, ha korlátozott számban, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett szurkolók is megtekinthetik a nemzetközi találkozókat. Az UEFA megerősítette: ettől eltérő döntésig minden más nemzetközi mérkőzést zárt kapuk mögött rendeznek meg.

A magyar szurkolók jegyvásárlási lehetőségeiről az UEFA hamarosan tájékoztatja a magyar szövetséget. 

„Bízunk benne, hogy a budapesti Szuperkupa-döntő lesz az első lépés ahhoz, hogy a nemzetközi mérkőzéseket ismét szurkolók előtt rendezhessük meg. Szorosan együttműködve dolgozunk a magyar szövetséggel és a magyar kormánnyal azon, hogy biztosíthassuk a résztvevők és a szurkolók egészségének megóvásához szükséges intézkedéseket” – fogalmazott az európai szövetség közleményében Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke.

Forrás: Nemzetisport

– Hirdetés –

Hasonló bejegyzések

Bánhidi Bence a Pick Szeged játékosa koronavírusos – üzent a szurkolóknak

cs3_admin

Megszenvedett a továbbjutásért a MOL Vidi

cs3_admin

Kiállítják Budapesten a BL-, az El- és a Szuperkupát

cs3_admin

A Fradi megverte a Dinamo Zagrebet a BL-ben!

Endre Araczki

Elhunyt Selmeci Sarolta egykori szegedi kézilabdázó

Endre Araczki

A US Openen a harmadik fordulóig jutott Fucsovics Márton feljött a 61. helyre a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.

Endre Araczki

1000. Forma-1-es futamára készül a Ferrari

cs3_admin

Biztatóan játszottunk a Honvéd otthonában

Endre Araczki

A tegnapi török magyar margójára

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább