Nehéz szavakat találni Tom Cruise munkásságára, még akkor is, ha valaki nemigazán kedveli a színészt. 58 éves, és olyan dolgokat csinál a vásznon, ami több
341 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 9304 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így
Az ország több pontján már megkezdődött, máshol készülnek az idei szüretre, a korai érésű szőlők esetében már a mustot érlelik a pincékben. A szőlő levének
A baleset 2020. szeptember 7-én valamivel 15 óra után történt a Budapesti körúton, a Csillag téri körforgalomnál. Egy teherautó eddig tisztázatlan körülmények közt elütött egy
Csanytelek polgármestere Erhard Gyula a község közösségi oldalán értesítette a lakosokat, hogy a településüket sem kerülte el koronavírus. A poszt szerint egy csanyteleki lakosnak pozitív
Árokba borult és fának ütközött egy személyautó vasánap a Csongrád megyei Csengele közelében, a Jászszentlászló felé vezető úton. Az autó Jászszentlászló irányából haladt Csengele felé,
A korábbi négy óvoda és hat iskola mellett további öt oktatási intézményben rendeltek el rendkívüli szünetet koronavírus-megbetegedés miatt – közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások
Összeütközött egy személyautó és egy robogó Kiskunhalas közelében. Úgy tudjuk, a Pirtó felől Kiskunhalas felé tartó autó meg akart fordulni, nem vette észre a város felől
576 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 8963 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy krónikus beteg, így az