A rajzok mögött megannyi megtört család és gyerek, akiknek a kisteleki Aqua Hotel nyújt hosszabb-rövidebb időre átmeneti szállást. Több mint kétszázezer kárpátaljai és ukrán menekült
Az elmúlt másfél évben a HulladékRadar telefonos applikáció segítségével 66 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni országszerte – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium
Nagy szükség van a stabilitásra és a biztonságra, egy ország számára ezt – többek között – olyan programok tudják “megjeleníteni”, amelyek kiszámíthatóan, hosszú távon is
A vidékfejlesztés megerősítésére 2023 és 2027 között 7600 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke szerdán sajtótájékoztatón, Debrecenben.
Március 15-én útjára indul a kilencedik békemenet a Civil Összefogás Fórum–Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezésében. Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF–CÖKA szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta,
A derült napok után átmenetileg felhősebbre fordul időjárásunk. Kedd estétől több helyen eső valószínű, néhol havas eső, hó is lehet, csütörtöktől viszont újabb száraz periódus
2022. március 4-én a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület által rendezett Élő történelem, éltető múlt című helytörténeti konferencián a szakmai közönség előtt is bemutatkozott Sándorfalva új
Több mint százharmincezren váltottak rá jegyet a hazai mozikban, de Brüsszelben és Erdélyben is vetítették: a tavalyi év legnézettebb magyar filmje végre a televízióban is
A Századvég márciusi közvélemény-kutatása szerint a politikailag aktívak közül csaknem kétszer annyian látnák szívesebben Orbán Viktort kormányfői pozícióban, mint Márki-Zay Pétert. Az intézet hétfői, az
Megkezdődött a nagy szakképzési múlttal rendelkező Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium új időszámítása, hiszen a folyamatos innovációnak köszönhetően 2020 óta már a nyolc osztályra épülő képzésre is