Belföld

A HulladékRadar applikáció segítségével 66 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni

Az elmúlt másfél évben a HulladékRadar telefonos applikáció segítségével 66 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni országszerte – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán Tatán, ahol bemutatta az alkalmazás továbbfejlesztett változatát.

    Steiner Attila emlékeztetett, a kormány 2020 februárjában fogalmazta meg a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelynek nyolc pontja közül az első az illegális hulladékok kérdésköre volt. Létrehozták a Tisztítsuk meg az országot programot, ennek keretében létrejött az applikáció, amelyet már több mint 20 ezer ember töltött le és 24 ezer bejelentés érkezett azon keresztül – tette hozzá.
    Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy 2020 júliusában jelent meg az alkalmazás első verziója, a felhasználói jelzések alapján pedig elkészült az 1.5-ös verzió, de a fejlesztések tovább folytatódnak.
    Az államtitkár jelezte, hogy az elmúlt másfél évben a programon belül már több mint nyolcmilliárd forintnyi támogatást nyújtottak önkormányzatoknak, civil szervezeteknek annak érdekében, hogy minél több illegális hulladéklerakót meg tudjanak szüntetni lakókörnyezetükben.
    Steiner Attila szerint a HulladékRadar ezt a harcot segíti, ezért továbbfejlesztették, így a felhasználók naprakészebb információkat kapnak, illetve visszajelzést arról, hogy mi történt a bejelentésünkkel. Úgy vélte, így lehet az állampolgárok aktivitását fenntartani a kérdéskörben.
    Megjegyezte, hogy tervben van a hulladékot illegálisan lerakó egyénekkel szembeni szankciók szigorítása is, amit a tavaly elvégzett zöld konzultáció alapján “nagyon egyértelműen támogat a lakosság”. Jelezte azt is, hogy a szankciós rendszer kiépítésének felelőse a hulladékhatóság lesz, amely nemrég jött létre a kormányhivatalokban, ahol külön osztály foglalkozik az illegális hulladékok kérdésével, s az egészet minisztériumi szinten fogják koordinálni.
    Steiner Attila az MTI kérdésére elmondta: a legfontosabb változás az alkalmazásban, hogy a bejelentő végig nyomon követheti a bejelentett hulladék útját, emellett nem kell feltétlenül internetes kapcsolat az applikáció használatához és a nehezen megközelíthető helyszíneken is pontosabb bejelentést tesz lehetővé a szoftver.
    Solymár Károly Balázs az MTI kérdésére közölte: 250 millió forintot fordítottak az app kifejlesztésére, valamint a teljes háttér hardver és szoftver igényére, amelyeket a felhasználók ugyan nem látnak, de például a kormányhivatalok azt használják, azon keresztül továbbítják az információkat többek között a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek, hogy merre van az adott illegális lerakó és milyen jellegű hulladékok vannak ott.
    A sajtótájékoztatón bemutatták az alkalmazás használatát, amelynek keretében a Magyar Közút tatabányai mérnökségének munkatársai összegyűjtötték a helyszínen talált illegális hulladékot.
  

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor

Jaber: “Magyarország, ez a legjobb hely a világon!” + VIDEÓ!

Szabó Viktor