Ma reggel becsengetnek az iskolákban, és a köznevelésben mintegy 1,2 millió diáknak megkezdődik a 2019/20-as tanév. A Magyar Posta tájékoztatása szerint minden iskolába időben megérkeztek
Megint választások következnek, az ember tényleg úgy érzi, egy pillanatnyi fellélegzésre sincs idő. Országgyűlés, Európai Parlament, önkormányzat, időnként egy-egy helyi vagy országos népszavazás, időközi választás.
A meteorológiai ősz első napján is folytatódik a száraz, meleg idő. A hőmérséklet mintegy 8-10 fokkal lesz az ilyenkor szokásos fölött, így vasárnap elérheti a
Egy személy sérült meg, amikor fának csapódott, majd kigyulladt egy gépkocsi Kiskunfélegyházán, közel a 451-es úti elágazáshoz. Csongrád felé haladt az Alfa Romeo, amikor egy
Majdnem minden mentőállomás új mentőautót kaphat 2019-ben és 2020-ban – mondta el Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat napján, szombaton a budapesti Városligetben.
Egy személygépkocsi és egy kamion eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött a Bács-Kiskun megyei Rém és Borota között, a 5412 számú úton. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője
Kecskemét felé haladt a Skoda, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, majd egy méretes útszáli fának csapódott és utána többször megpördült az úton.
Augusztus 28-án, szerda délután egy órakor összegyűltek a sándorfalviak az új funkcióval bíró régi pártház átadására és elnevezésére. Gajdosné Pataki Zsuzsanna, Sándorfalva város polgármestere csodaszép
Az előre jelzettnél gyorsabban melegszik Európa, ahol a klímaváltozás növeli a szélsőségesen meleg és csökkenti a szélsőségesen hideg napok számát – írták a Zürichi Műszaki
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe, mivel a selejtező utolsó, negyedik fordulójában az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően a csütörtöki visszavágón 4-2-re legyőzte a