Belföld

Új mentőautót kaphatnak a mentőállomások

Emergency medical service

Majdnem minden mentőállomás új mentőautót kaphat 2019-ben és 2020-ban – mondta el Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat napján, szombaton a budapesti Városligetben.

Az államtitkár kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy nemcsak a mentőautók lesznek újak, hanem a bennük lévő mentési eszközök is, amelyek a kor technikai tudásának legmagasabb színvonalát képviselik, és megfelelő számban rendelkezésre állnak.

Horváth Ildikó hozzátette, hogy 1,6 milliárd forint kormányzati támogatással 2500 új mentéstechnikai eszköz – köztük defibrillátorok, lélegeztetőgép – beszerzésére nyílik lehetőség.

Az államtitkár közölte, az ország 254 mentőállomása között ugyanennyi mentőautót szereznek be ebben a két évben. A 2010-ben kezdődött beszerzés során összesen mintegy 1000 új mentőautót állítanak a mentők szolgálatába – mutatott rá.

Horváth Ildikó kiemelte továbbá, hogy a mentők éves költségvetése a következő évre eléri az 54 milliárd forintot.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben megduplázták a sikeres újraélesztések számát. A mentődolgozók magas színvonalú munkája és a társadalmi összefogás eredményeképpen ma többen élhetnek Magyarországon – fűzte hozzá.

Kitért a mentőszolgálat által indított programokra, így többek között a Legyél Hős! elnevezésű, vagy az önkénteseket megszólító kezdeményezésre.

A mentőnap célja a mentési munka bemutatása és népszerűsítése különböző programokkal, köztük mentési bemutatókkal, vetélkedőkkel és járműkiállítással. A rendezvényen bemutatkoznak az életmentés szereplői, így a gyermekmentők, a vízi mentők, a mentőkutyások és a mentőszolgálat más partnerszervezetei is.

(MTI)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto