2019. július 24-én a Pano Sport Pubban jelentették be Szentes város és a Magyar Karate Szakszövetség egyik legrangosabb 2020-as sportversenyét. 2020. június 27-én újra találkoznak...
Csongrád Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2019. június 27-ei ülésén döntött városi kitüntető díjak adományozásáról, mely alapján Csongrád Város Díszpolgára címet kapott: Kása Zoltán, fejlesztőmérnök, Losoncziné...
Csongrád felől haladt a Peugeot, amikor egy kamion előzése után a sofőr elveszítette uralmát a jármű felett és az egyenes útszakaszon letért az útról, majd...
A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezésében sorra kerülő gyűjtés során a kisteleki lakosok leadhatják az otthon feleslegessé vált elektronikai hulladékokat. A Multigrade Környezetvédelmi Kft. közreműködésével a...
A település közel 56 millió forintot nyert egy új létesítmény megépítésére, a kitűzéssel kezdetét vette a munka. Piaccsarnok épül Balástyán a sportcsarnok és a rendezvénytér...
Sikeres elektronikai hulladékgyűjtést szervezett a Csongrád Megyei Kormányhivatal Csongrádon is! Több mint 200-an, közel 10,5 tonna e-hulladéktól váltak meg a hétvégén a kisvárosban. Csongrád Megyei...
A 40. Csongrádi Napok megnyitójához, valamint a 12. Tánc és Zene Nemzetközi Fesztiválhoz kapcsolódóan az alábbi útlezárásokra kerül sor: 2019. Július 23-án, kedden 20 órakor...
A gazdasági növekedésnek és a nagyobb belföldi valamint tranzitforgalomnak köszönhető az idei első fél évben befolyt rekordösszegű útdíj – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ)...
Elaludhatott a sofőr vezetés közben, amikor kamionjával árokba hajtott az M5-ös autópályán Csengele térségében. A főváros felé haladt a román rendszámú autóalkatrészeket szállító kamion, amikor...