Szeptember 27-én mutatják be a Pekár Gyula regénye alapján készült Kastély kölcsönbe című vígjátékot Radó Denise rendezésében a Békéscsabai Jókai Színház a nagyszínpadon....
Október 7-én veszi kezdetét és egészen október 27-éig tart majd a rókák veszettség elleni immunizálása Csongrád-Csanád vármegyében, így erre az időszakra a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal...
Az Európai Szociális Alap Plusz társfinanszírozásával megvalósuló „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” projekt célja, hogy segítse a 30-64 év közötti álláskereső vagy szolgáltatást kérő személyek...
Tóth József erőművész három, összesen 100 tonnányi hajót húzott el fogai segítségével Siófokon. Bár az első próbálkozás technikai malőr miatt kudarcot vallott, másodszorra diadalmaskodott a...
Személyi sérülés szerencsére nem történt, de várhatóan kora délutánig vonatpótló busz jár Csongrád és Kiskunfélegyháza között. A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a Kiskunfélegyházáról Szentesre 9:32-kor elindult...
Megújult a szentesi Koszta József Múzeum ipartörténeti bemutatóhelye, a Fridrich Fényírda épülete – tájékoztatta Irsai Farkas László igazgató pénteken az MTI-t. A muzeológus elmondta, idén ünnepelték...
A megválasztott településvezetőknek tizenöt napon belül alakuló ülést kell tartaniuk. Az alakuló ülésekkel kapcsolatos szabályokról, a megválasztott képviselők munkakezdésének részleteiről, valamint a Digitális Állampolgárságról is...