544 diák, köztük 75 elsős kezdte meg az idei évet a Kisteleki Általános Iskolában. A tegnapi tanévnyitón kisdiákok versmondása nyitotta az ünnepséget, majd Pappné Guba...
Szeptember első hetében is napos, száraz, meleg idő várható 32-37 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel, és csak elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A hét végén némileg csökken...
A hagyományosan 1 hetes nemzetközi rendezvényt 9. alkalommal szervezték meg Papp Lászlónak és Takács Istvánnak köszönhetően. A rádiósok egymást névről kevésbé azonban az azonosító jelekről...
A Nemzetközi Földtudományi Unió (IUGS) a világ legjelentősebb 200 földtani örökségi helyszíne közé választotta a Bakony-Balaton-felvidék plio-pleisztocén kori freatomagmás monogenetikus vulkáni mezőjének fordított tájképét -...
Reményik Sándor a két világháború között élt költő, aki az erdélyi magyar líra egyik kiemelkedő alakjának számított. Írói álneve Végvári volt, így talán többen ismerik...
Az iskolakezdés mindig nagyon fontos esemény egy család életében. A magyar kormány igyekszik minél inkább segíteni a családoknak - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium...
Új elnöke van az 1934 óta fennálló Szentesi Vízilabda Klubnak. Vörös Viktor ismert sportoló; junior világ és Európa-bajnok, háromszoros Magyar bajnok és háromszoros ezüstérmes OB1-es...
Tegnap kezdődött és jövő vasárnapig tart a paralimpia Párizsban, mely a XVIII. alkalommal kerül megrendezésre. Ez a fogyatékkal élő emberek számára rendezett legismertebb nemzetközi sportverseny, amely...