Szentes

Megdöbbentő adatot mutatunk Szabó Zoltán Ferenc és Farkas Sándor kapcsolatáról

Szentes polgármestere meg sem próbált segítséget kérni a térség országgyűlési képviselőjétől, ha már ő maga nem boldogul a város vezetésével. 

Szabó Zoltán Ferenc folyamatosan hullatja a krokodilkönnyeket, panaszkodik és másokra mutogat, amiért Szentes egyhelyben áll, nem fejlődik semmit, óvodaépületet zárnak be és tömeges elbocsájtásokat visznek végbe. 

Megkérdeztük Farkas Sándort, hogy mikor kereste őt utoljára és milyen ügyben Szentes polgármestere, válaszként pedig körülbelül azt kaptuk, mint amire számítottuk. Szabó folyamatosan a kormányra mutogat, az országgyűlési képviselőt emlegeti, segítséget vagy tanácsot azonban nem kért, de még egyeztetni sem szeretett volna Szentessel kapcsolatban. 

Pedig egy polgármesternek ez lenne a dolga: tárgyal, keresi a lehetőségeket, együttműködik, kompromisszumokat köt. Szentes azonban egy különleges hely, a város polgármestere csak a politikai sárdobálásban jeleskedik, magát és a várost siratja, újságírókkal akar vitatkozni. Mindent megtesz, csak dolgoznia ne kelljen. Ez meg is látszik Szentesen. 

Mutatjuk a kérdéseinkre kapott válaszokat:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vonat és kisbusz karambolozott Szentesen

cs3_szerk2

Nincs veszélyben a sürgősségi ellátás! – Az SZTE reagált az szentesi kórházat érintő internetes álhírekre

cs3_szerk2

Cserháti Gyula: a szakemberek minden erejükkel a hibák javításán dolgoznak!

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Öröm az ürömben: megúszták a gólyák a hétfői vihart Szentesen

cs3_szerk2

Nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Felcseperedtek a szentesi gólyák

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2