A Gondosóra program még hatékonyabbá tétele érdekében együttműködési megállapodást kötött az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. szerdán...
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke mellett kötöttek ki a politikai halál elől menekülő kispártok - állapította meg az Alapjogokért Központ a legfrissebb elemzésében,...
Csütörtökön kell minden jegyzőnek és vármegyei jegyzőnek megállapítania, hogy az önkormányzati választáson hány ajánlásra van szükség a jelöltek és listák indulásához....
Elvégeztetett, az idő teljessé vált. A legnagyobb titok, megváltásunk misztériuma és Jézus Krisztusnak a kereszthalál utáni feltámadása – ezt mind, egyszerre ünnepli a keresztény világ...
A gazdálkodókat támogatni kell abban, hogy alkalmazkodni tudjanak a klímaváltozás jelentette kihívásokhoz és egyben növelni tudják a nagyobb hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztését. A Vidékfejlesztési...
Idén 2-3 százalék közötti gazdasági növekedésre számít a kormány, de 2025-ben elérhető és hosszú távon is fenntartható a 4 százalék körüli növekedés - mondta a...
A Makovecz Imre tervei alapján épült Hagymatikum hazánk és valószínűleg az egész világ legszebb termálfürdője - jelentette ki miniszterelnök vasárnap Makón....
Magánindítványként tett büntető feljelentést Dobrev Klára DK-s politikus ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt Pölöskei Gáborné....
Páratlan húsvéti hangulattal, változatos programokkal: látványos locsolkodással, tojásfestéssel, muzsikaszóval, kézműves foglalkozásokkal és néptánccal vár minden látogatót az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark március 31-én, "rügyfakasztó vasárnap"...
Nem a kormány, hanem az Európai Bizottság mondja: a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, jövőre ismét az uniós rangsor élmezőnyében lehet - hívta...
Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett a külhoni magyarokhoz, melyet szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágon felolvasnak a március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából tartott rendezvényeken -...
Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden alaptörvényi kötelességének eleget téve kitűzte az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választását, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását...
Európában 2024 februárjában is - az egy évtizede bevezetett rezsicsökkentésnek köszönhetően - a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamosenergiát és földgázt - írta a...
Sulyok Tamás egy olyan köztársasági elnök, aki stabil, kiszámítható, ismert, és a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak - jelentette ki a miniszterelnök az M1 aktuális...
Sulyok Tamás államfő a beiktatása alkalmából tartott ünnepi beszédében vasárnap egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az alaptörvényben meghatározott jogkörben a jogállamot kívánja képviselni, és azt...
Újabb 30 milliárd forintnyi, korábban blokkolt uniós forrás érkezett Magyarországra, ezúttal 75,2 millió euró (29,8 milliárd forint) előfinanszírozás a zöld és digitális átállást célzó beruházásokhoz...
Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett...
Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson....