Belföld Külföld

Mától Magyarország az Európai Unió soros elnöke

Magyarország vette át az európai uniós soros elnökséget. Július elsejétől egészen december 31-ig tölti be hazánk a tisztséget. A magyar elnökség központi célkitűzése az európai versenyképesség megerősítése lesz.

Néhány óra múlva idejétmúlttá válik a belga Európai Unió tanácselnökséget hirdető tábla. Hétfőtől ugyanis Magyarország veszi át az irányítást és egészen december 31-ig tölti be az elnöki pozíciót.

A miniszterelnök a soros uniós magyar elnökség előtt az Európai Unió legnagyobb és legbefolyásosabb országainak vezetőivel egyeztetett. Tárgyalt Berlinben Olaf Scholz német kancellárral, Orbán Viktor akkor azt mondta: hazánk készen áll arra, hogy bemutasson egy versenyképességről szóló nagy tervet.

Azt követően Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel egyeztetett Rómában a miniszterelnök.

Róma támogatja Budapest uniós elnökségi programjának prioritásait, a demográfiai intézkedéseket, a versenyképesség növelését és az európai védelem erősítését is – jelentette ki az olasz kormányfő.

Majd Párizsba utazott a miniszterelnök, ahol Emmanuel Macron francia államfővel tárgyalt. Orbán Viktor a találkozó után az M1-nek azt mondta: Párizs is támogatja a magyar uniós elnökség programját.

„A francia elnökkel sikerült megállapodnom arról, hogy a magyar EU-s elnökség programját, amelynek középpontjában az európai gazdaság megerősítése áll, ezt az elnök támogatja. Tehát Berlin, Róma után Párizstól is megkaptuk, itt is megkötöttük a megegyezést, megkaptuk a jóváhagyást, hogy a következő fél év Európában a magyar elnökség alatt az európai gazdaság versenyképességének javításáról szóljon”– hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök.

A magyar elnökségnek hét célkitűzése van: helyreállítani az EU versenyképességét, megerősíteni az európai védelmi politikát, elérni az unió bővítését, kezelni az illegális migrációt, kialakítani a kohéziós politika jövőjét, gazdaközpontúvá tenni az uniós agrárpolitikát, és megoldásokat találni a demográfiai kérdésekre.

A magyar európai uniós soros elnökség központi célkitűzése az európai versenyképesség megerősítése – közölte az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Bóka János kifejtette: szeretnék, ha a magyar elnökség ideje alatt az Európai Tanács keretei között létrejönne egy új európai versenyképességi paktum, amely egyrészt a politikai figyelem középpontjába helyezi a témát, másrészt minden szakpolitikára kiterjedően azonosít olyan területeket, ahol ezt megerősítő döntéseket hozhatnak.

Példaként említette az európai uniós jogalkotás egyszerűsítését, az európai vállalkozásokat sújtó adminisztrációs terhek, beszámolási kötelezettségek csökkentését, a belső piac kiteljesítését.

A szolgáltatások, az infokommunikáció és az európai védelmi ipar területén is megvizsgálják, hogy a belső piac bizonyos szempontjai alkalmazhatók-e – mondta.

Bóka János hozzátette: szeretnének valódi európai tőkepiaci uniót teremteni, az infrastrukturális, energetikai összeköttetéseket megerősíteni és olyan európai iparpolitikát kialakítani, amely a nagy európai célkitűzéseket, például a zöld átmenetet nem az európai iparral szemben, hanem azzal együttműködve akarja megvalósítani.

A tárcavezető kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar elnökségi prioritások az európai választói akaratot tükrözik, hiszen az európai parlamenti választások egyértelmű politikai üzenete az: Európában változásra van szükség.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Maruzsa Zoltán: tanévkezdésre minden iskolában ott lesznek a tankönyvek

Szabó Viktor

Varga Mihály: a magyar elnökség célja az uniós versenyképesség erősítése

Szabó Viktor

Kutatás: elsöprő támogatottsága van Orbán Viktor békemissziójának, még az ellenzéki választók egy része is egyetért

Szabó Viktor

Donald Trumpot támadás érte, a fejénél érte a lövés + VIDEÓ!

Szabó Viktor

Nagy István: segítsünk a magyar termelőkön, és válasszuk a hazai dinnyét!

Szabó Viktor

Ti láttatok már világító felhőket? 

Szabó Viktor

Elon Musk kegyetlenül lerántotta a leplet Ursula von der Leyenék mesterkedéséről

Szabó Viktor

A Balatonba fulladt egy fiatal férfi 

Szabó Viktor

„Hölgyeim és uraim, Putyin elnök úr” – mutatta be Joe Biden Zelenszkijt (Videó)

Szabó Viktor