A hétvégén rendezték meg a hagyományőrző Derek–Toros disznótoros és kolbásztöltő versenyt Tompaháton, ahol már reggel 9 órától rotyogtak az üstök, szólt a zene, és a csapatok a legjobb receptjeikkel szálltak versenybe. A nap végén egy első alkalommal induló baráti társaság vihette haza a vándorserleget.
A rendezvény célja az volt, hogy felelevenítse a falusi disznóvágások hangulatát, és közösségi élménnyé formálja a hagyományos ízek készítését. A programban pálinkamustra, füstölt kolbász- és szalámiverseny, kézműves vásár, valamint látványdisznóvágás is szerepelt a Szentes és Térsége Traktoros Egyesület közreműködésével. A jó hangulatról a Spontán Zenekar gondoskodott, délután pedig az MD Fusion koncertje zárta a színpadi programokat.
A kolbásztöltő verseny győztese Szenti Levente lett, aki csapatával először vett részt a megmérettetésen. „Első alkalommal vagyunk itt, teljesen újoncok vagyunk, de régi baráti társasággal érkeztünk” – mondta a díjátadó után. A csapat Szentesről, Kecskemétről és Budapestről verbuválódott össze.
A győztes kolbász titka egy családi recept volt. „Ez még nagymamám által kézzel írt kis recept. Nem is írtam át, le van fényképezve édesanyám szakácskönyvéből. Ennyi igazából a titka” – árulta el Levente. A receptet gyakorlatilag születése óta ismeri, de saját bevallása szerint csak nemrég vágott bele komolyabban a disznótoros hagyományok ápolásába: idén tartotta első igazi disznóvágását családi és baráti segítséggel.
A győztes csapat egy gyönyörű vándorserleget vehetett át, amelyet jövőre vissza kell hozniuk, hogy megvédhessék címüket. A szervezők már most bíznak benne, hogy 2027-ben ismét találkoznak a mostani nyertesekkel – és újra összemérhetik a családi receptek erejét.
FOTÓGALÉRIA:
- Hirdetés -
























