Szentes

Hat kamionnyi elektronikai hulladék gyűlt össze Szentesen

Továbbra is nagyon népszerű a lakosság körében a Csongrád Megyei Kormányhivatal megyei akciója: legutóbb Szentesen 350-en szabadultak meg az elavult háztartási eszközeiktől.

Régi mosógépek, centrifugák, televíziók, fűnyírók és hűtők egyaránt kerültek a szentesi Erzsébet térre kihelyezett konténerekbe a kormányhivatal elektronikai hulladékgyűjtésén. A háztartási gépek mellett számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai – eszközöket, illetve elemeket és fényforrásokat adott le a lakosság. Többségük autóval érkezett, de voltak, akik kerékpáron, kiskocsival hozták el a kiszolgált berendezéseket a gyűjtőpontra.
Először szerveztünk ilyen akciót, de az igény alapján kijelenthetjük, hogy nem utoljára – mondta a várakozásokat felülmúló érdeklődést látva dr. Tóth Flórián, a Szentesi Járási Hivatal vezetője. Hangsúlyozta: a jelenlévők is megköszönték az elektronikai cikkek leadásának lehetőségét, mert így teljesen szabályosan tudtak megszabadulni az otthon feleslegessé vált berendezésektől, amelyből Szentesen 180 köbméter gyűlt össze.

A gyűjtőkörút következő állomása Mórahalmon lesz. Itt szinten reggel 8-tól délig várják majd a lakosságot a Multigrade Kft munkatársai Móraép Kft. Röszkei út 34. szám alatti telephelyén.

Csongrád Megyei Kormányhivatal

Fotó: Csongrád Megyei Kormányhivatal



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Marihuánaültetvényt számoltak fel a rendőrök Szentes határában – apa és fia is gyanúsított lett

cs3-szerkeszto

Fokozott katonai jelenlétre és hanghatásokra kell készülni Szentes térségében

cs3-szerkeszto

Új segédápolók állnak munkába Szentesen – 18 szakember erősíti a betegellátást

cs3-szerkeszto

Elismeréseket adtak át a szentesi műszaki ezred csapatünnepén

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta javasolja, hogy kormányablakbusz települjön ki Szentes több pontjára

cs3-szerkeszto

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

Egy 32 éves férfi betört egy szentesi családi ház udvarára, néhány nap alatt elfogták a rendőrök

cs3-szerkeszto

Teherautó és személyautó ütközött a szentesi elkerülőn, lezárták az utat

cs3-szerkeszto