Ópusztaszeren járt Szabó István, ahol Makra József polgármesterrel közösen tekintették meg a megérkezett szociális tűzifa-szállítmányt. A 350 köbméternyi támogatás a külterületen élő, fával fűtő családok számára jelent segítséget a téli időszakban.
A településen tett látogatás során a képviselőjelölt elismerően szólt a falu fejlődéséről. Mint fogalmazott, Ópusztaszer gyönyörű település, nagyon jól fejlődik, amelyet a polgármester erős kézzel irányít és vigyáz. A bejárás egyik legfontosabb állomása a frissen megérkezett tűzifa volt, amelyből a helyi dolgozók már meg is kezdték a kiszállítást a rászorulókhoz.
Makra József elmondta: a teljes igényelt mennyiség megérkezett. „Amit leadtunk, 350 köbméter, az mind itt van. Dolgoznak a fiúk, viszik kifelé a lakosoknak” – hangsúlyozta a polgármester.
A támogatás különösen fontos a település számára, hiszen sokan élnek külterületen, ahol nincs lehetőség gázfűtésre. „Itt gázfűtésre nincs semmilyen lehetőség, azért is ilyen sok a fa” – hangzott el a helyszínen. A belterületen élők közül is azok részesülnek a tűzifából, akik nem gázzal fűtenek, míg a többiek más típusú kormányzati támogatásban részesülhetnek.
A településvezető külön köszönetet mondott a segítségért: „Köszönöm szépen a támogatást. Nagyon örültem ennek a szociális tűzifa akciónak” – fogalmazott.
A mostani támogatás ismét azt mutatja, hogy a téli időszakban kiemelt figyelmet kapnak a vidéki, energiaellátási szempontból hátrányosabb helyzetű települések. Ópusztaszeren a tűzifa már úton van a családokhoz – hogy minden otthonba jusson meleg a hideg napokon.
- Hirdetés -
